Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 20. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 3. [r.]

258 A Se 11 a beszéde miatt Bécsben okozott nyugtalanság a miatt támadt, hogy a miniszter], választóit azzal a biztos reménynyel kecsegtette, hogy Ausztria Velenczét pénzbeli kárpótlás mellett átengedni hajlandó. Hanem ebbó'l csak annyit látunk, hogy Sella nem az aktio, de a transaktio embere s igy a bécsi hivatalos újság heves támadását alig birjuk érteni, oly államférfiú ellenében, ki nem Ausztriához, de saját olasz választóihoz beszél s ki saját uralkodójának is azt merte válaszolni: „Sire! vagy a tönkrejutás, vagy a népszerűtlenség közt kell felségednek választani." „Az európai haldokló, mint régi gyászdal." Ez a czime egy röpiratnak, mely állítólag Londonban nyomatott. E férczműnek, — mint a „Neue freie Pr." nevezi — politikai alapeszméje következő' : „Ausztriának keletre kell fektetnie nehézkedési pontját, hogy Poroszországnak szabad keze legyen Németországot zsebre dugni. Példálózva hozza fel Törökorsz. e beteg ember agóniáját, melynek örökségére Ausztria utaltatik, Gallicziát a visszaállítandó Lengyelország, Velenczét Olaszország és német tartományait Poroszországnak engedvén át. Ausztria ezért az egész keletet kapná, Magyarországot emelvén hatalma központjává. A röpirat dicsőíti a porosz fensőbbségét Németországban. Francziaországról pedig az mondatik, hogy a keleti kérdés ily megoldását támogatni fogná. Ezért Afrika északi partjait, Anglia Syriát s az Eufrates és Tigris folyamok melletti tartományokat, Oroszország Kis-Azsiát kapja s az egészet egy kongresszuson döntenék el. Ily szappan-buborékokat fu — mond a „Neue Fr. Presse" a Bismarckféle politika." A kereskedelmi szerződés Ausztria és Anglia közt meg van kötve. A bécsi hivatalos újság ez uj vívmányhoz irt szerencsekivánatait azzal a megjegyzéssel kiséri „mig Ausztriára nézve üdvös a közgazdasági szövetkezés Angliával ; ez utóbbi hatalomnak szintoly buzgalommal kellene keresnie az Ausztriával való politikai összeköttetést." „Nem tudjuk, ez óhajtás teljesül-e, de előbb Bécsben le kellene rázni a lánczokat, melyeket Berlin rakott rá" veti utánna egyik franczia lap. , E héten a magyar kérdésről az „Avenir National" megint megemlékezik s azt mondja : „Nagyon nehéz fogna lenni Magyarországnak, a bécsi centralisták kívánalmaihoz alkalmaznia magát. A bécsi lapok azt mondják : a személyes unió és Ausztria államegységének elismerése közt nincsen középút. Magyarország választ, de Ausztria meg határoz. Mi pedig azt kérdjük: ha Magyarország a személyes uniót választja, a mint az előre gondolható, mit fog akkor Ausztria határozni?" Nagy zajt üt a politikai világban a Shenandoahli-ügy. Ez az amerikai, konfederált kalózhajó Liverpoolba menekült, s kapitányát Waddelt, a legénységgel együtt, az angol hajó parancsnoka, becsület-szavukra szabadon bocsátotta. Az amerikai kormány, mint előre látható, kívánni fogja a Shenandoahli kapitányának kiadatását; Anglia pedig kiadni nem fogja; abban a véleményben levén, hogy Amerika csupán annyit kívánhat: állíttassanak a kalózok a kalózkodás miatt törvényszék elé, azonban az angol jury verdictjével meg kell elégednie. Ez a journalistika trombitásaira nézve mindegy; ők azért bizonnyal bele fognak fúni a háború nagy kürtjébe, mely a Shenandoahli-ügy miatt Angliát fenyegeti. Az amerikai tengerészeti minisztei ugy mondják — már is parancsot adott, a hadi gőzösök készentartására. A tudományos világot inkább fogja érdekelni Gladstone beszéde, melyet az edinburgi egyetemben tartott. E remek beszéd — mint irják — egyformán mutatja az irodalmárt, mint a jeles államférfit. Ily szétágazó talentum egy miniszterben csak kivételes. Senki nálánál jobb pénzügyi fejtegetést nem csinál, jobban a politikai reformról nem okoskodik, s több báj és ékesszólással az irodalom terén nem mozog. Beszéde tárgya vala: „Kimutatása azon poleznak, melyet a régi Görögország a világ gondviselésteljes történetében elfoglal." Gladstone kijavítja azon történetírók hibáját, kik azt erősítik, hogy a gondviselés kizáró kegyeit a Jordán szűk völgyeinek tartotta fenn. Szerinte „a görög nép is az isten választott népe volt!" Flórcncz, nov. 3. A választási csata be van fejezve s a végeredmény több részletekben elütött az általános várakozástól. A kegyelet azt hozza magával, hogy először íc azokról emlékezzünk meg, kik a csatamezőn maradtak. Számuk nagyobb mint gondoltuk volna, a négyszázötvenhárom volt követ közül csak százhetvenkettö választatott meg ugyanazon kerületben, melyet azelőtt is képviselt, s ámbár negyven egyén más választóknál talált kegyelmet, a kamara többsége mégis uj[jkövetjelöltekből áll, a mi mindenesetre azt bizonyítja, hogy a nemzet nem volt megelégedve képviseletével. Huszonhármán a kormányférfiak jelesebbjei közül, érezvén állásuk bizonytalanságát, már előlegesen a senatusba helyeztettek; eme politikai rokkantak házába; szegény Poerio azonban, az ismeretes nápolyi martyr, bizott népszerűségében, nem fogadta el a senatori kinevezést, s megbukott a választásnál, mi az öreg úrra nagyon érzékenyen hatott. Ellenben az öreg exminiszter Mamiani Olaszország ekklektikus bölcsésze, azért neheztel, hogy a kor*mány nem nevezte ki a senatusba. Az uj kamarából kimaradtak Mazzini s Garibaldi barátai közül is. A főbbek, kik az uj kamarából kimaradtak e következők: 1. Mazzini barátai közül: gróf S a f f i, a volt triumvir, később oxfordi tanár, Libertini, egyike a legügyesebb fiatal conspiratoroknak, B e r t a n i Garibaldi tábori orvosa Romában s 1859-ben, később a szicziliai expeditiónak előkészítője, kiről mindenki elismeri,hogy administratori és szervező tehetsége páratlan, és Montecchi, a római triumvirátus belügyminisztere, később az olasz fogházak s börtönök igazgat tója, jelenleg a szardíniái vasutak igazgatóságának tagja. Mind ezek magok léptek le a követi pályáról, s nem keresték uj megválasztásukat. 2. Garibaldi barátjai közül elmaradott az öreg tábornok A ve zzan a, ki husz évi száműzését Mexikóban töltötte, s később a nápolyi hadjáratban részt vett, és S i c c o 1 i ezredes, ki Péru szolgálatában vesztette el lábát; ezek nem jelentették magokat választóiknál ; ellenben Greco Friscia, és Regnoli megbuktak, ugy szintén Sineo is, ki 1849-ben miniszter volt Turinban. 3. A miniszteri többség közül elmaradtak A u d i n o t, G i o r g i n i tanár, G a 1 e o 11 i ügyvéd, M a s s a r i, Gioberti munkáinak kiadója, Fenzi a bankár, Bonghi tanár, Páternostro Garibaldi nagy ellensége, ki száműzése alatt Egyptomban Béggé lett és sok pénzt csinált, Ugdulena kanonok, a héber nyelvnek s literaturának Olaszhonban legtudományosabb ismerője, gróf B o r r om e o, volt külügyi álladalmi altitkár, R a e 1 i a belügyi altitkár, Pessina, Ovárynk híve, Sir Giacomo Lacaita, 1849-ben Poerio ügyvéde, később Gladstone titkára s angol lovag, P i c a, ki a rögtönitélö bíróság törvényét hozta be a déli tartományokban, mely róla Pica-törvénynek hivatik, Menotti, ki a halálbüntetés eltörlése ellen szavazott, mindamellett, hogy apja, a modenai forradalom feje, a hóhér kezei által halt meg, az exminiszter Conforti, gróf A1 f i e r i di Magliano, Cavour unokahugának férje, aztán a három tábornok Cosenz,Boyl di putifigari és Gorone, továbbá a velenczei választmány volt igazgatói, egykor jósefstadti foglyok, F i n z i, Casaletto s Meneghini, végre Chiavarina, Cini, Busacca, Mosca, Ballanti, Romeo, Farina Cempini, Ciccone és De Donno urak, mind szájas tagjai a többségnek, kiknek szavazatára minden kormány biztosan számolhatott, s többnek neve ezek közül gyakran fordul elő a vasúti s egyéb concessiók szerencsés birtokosai közt. Kettős és háromszoros választásban részesültek a következők : Garibaldi, Fabbrizi tábornok, C airo 1 i ezredes, De Luca, Guerrazzi, mind három helyütt választattak meg/mind az öten veresek. Nino Bixió tábornok, ki a miniszterekkel szokott szavazni, ámbár régi vezérének Garibaldinak még most is személyes barátja, ezen megtiszteltetésben szintén részesült. Kettős választással tiszteltettek meg a veresek közül: C r i s p i s Mordi ni, az alkotmányos ellenzéknek elismert vezetői, Nicotera báró, Pisacare hires hős alvezére, Zuppetta tanár, gr. Piancian'i gr. Ricciardi a nápolyi izgató, Liborio Rom a no, a nápolyi királynak s Garibaldinak minisztere, De Boni, az ismeretes iró, S c o 1 a r i tanár, L a z z a r o ügyvéd és herczeg S a n D o n a t o, ki egyébiránt inkább a Rattazzi híveihez tartozik. A miniszterek közül csak ketten örülhetnek kettős megválasztásnak, Cortese az igazság ügy, s J a c i n i a közmunkák minisztere, a volt miniszterek közül négyen, Efisio C u g i a tábornok, Filippo C o r d o v a, Urbano Rattazzi és Saverio V e g e z z i, ki csak imént a római alkudozással volt megbízva. Silvio Spaventa a Turinban gyűlölt volt belügyi altitkár s rendőrségi igazgató, szintén két kerületet talált, mely öt megválasztotta, ugy Torrigiani tanár is, és De Capitahi, Biancheri, Gravina, s Amedari urak. A feketék közül csak egy van, ki két helyütt győzött: gr. Martini. E szerint lesz uj év táján még legalább is negyven uj választás mert egynehány a mostaniak közül formahiba miatt meg fog semmisittetni; Carlo Gattaneo pedig, a hires közgazdászati tanár Lugánóban nem fogja székét elfoglalni, mert köztársasági elveimellett nem esküdhetik hűséget királynak és alkotmánynak. Husz szék a megürültek közül a bal oldal rendelkezésére áll, s valószínűleg alkalmat fog adni, hogy először is Sineo Richárd, aztán Guerzoni őrnagy, Garibaldi volt titkára, Acerbi és Cucchi ezredesek, Perrone Paladini és Indelicato, a szicziliai hősök közül, meg Civinini József a „Diritto" ügyes szerkesztője, s Riboli orvos bejussanak a kamarába. A végeredmény ugy áll, hogy a bal ellenzék száma kürülbelől 130-ra nevekedik, a bal centrum 70-re, a feketék 16 tagot számlálnak, a jobb centrum 220-at. Ha tehát az ellenzék jól szervezi magát, a kormány kényszerítve lesz a beldolgokra nézve szabadabb szellemű politikát követni,a külpolitika azonban nem változik, mert a balcentrum nagyrésze nem akarja koczkáztatni a franczia császár barátságát,