Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 12. szám - Helyhatósági szerkezetünk 2. [r.]

143 kérdését a jogi szemponton kivtil a czélszerüség szempontjának tekintsük, mely szerint minden dolognak elhatározása s főkép végrehajtása mindig azokra bízandó, kik azt legjobban, legolcsóbbans legkevesebb erő- s idővesztéssel teljesíthetik; 2-szor hogy az állam s hefyhatóságok között támadható összeütközések elkerülésére az állam, a megye s község hatásköre a törvény által szabatosan körülirassék. Az első magában világos. Mert ha kétségtelen is, hogy az állam határai között semmi nem történhetik, mi reá nézve fontossággal nem birna s mit tisztán e jogi szempontból annak hatáskörébe vonni nem lehetne, tagadhatlan az is, hogy sok tárgy, melyet az állam épen nem, vagy csak igen roszszul s nehezen eszközölhet, a megye, a község vagy az egyes által sokkal^ jobban teljesíthető. — Már egyszer szóltam az elefántról, s mivel vénebb korunkban képzelő tehetségünk gyengül, olvasóim megbocsátják, ha e nagy tekintélyű állatot még egy hasonlóságra használom. — Gyermekkoromban a pesti Józsefvásár alkalmával láttam az első elefántot életemben, s azért nem felejtem el. Rendkívül mivelt állat volt. Abroszt kötöttek nyakába, s asztalhoz ülve ebédelt, pisztolyt sütött el, egy palaczk bort ivott ki; de semmit nem bámultunk, és semminek nem tapsoltunk mi gyermekek annyira, mint midőn ormányával krajczárokat, sőt gombostűket szedett fel. Szép látvány volt ez, s ki a nagy állatot e mesterségre oktatá, bizonyosan megérdemlé tapsainkat, de azért kétségtelen, hogy közülünk kis fiuk közül, kik az elefántot bámulva körülálltuk, mindenik a gombostűket sokkal hamarább, s kevesebb erőfeszítéssel szedhette volna fel, s hogy tulajdonosa, ha az előadáson kivül valamit elejtett, bizonyosan nem fordult elefántjához, hogy azt vele felemeltesse. És vajon azok, kik mindent csak az államra akarnak bizni, nem igy járnak-e el? S ha megengedjük is, hogy oly aprónak látszó tárgy nem is létezik, melyet maga az állam tisztviselői által végre ne hajthatna, nem kell-e elismernünk, hogy igen sok tárgy létezik még azok közt is, melyek egyenesen az államot érdeklik, melyeket a megye vagy község, épen mert sokkal kisebb s gyengébb, sokkal jobban s kevesebb erőfeszitéssel hajthat vé«re, s melyet épen azért józanul az államra nem bizhatunk? E két szempontot, a jogot és czélszerüséget tartva 6zemünk előtt, a határ, mely az állam, a megye és a község hatáskörét egymástól elválasztja, mindenütt kijelölhető. Mert az államnak helyzete, a népnek miveltségi foka, s azon körülmény, hogy a helyhatósági szerkezet vagy annak egyik másik része egy országban inkább vagy kevésbbé fejlődött ki, e határvonal kijelölésénei szükségkép hatást fog gyakorolni, s egy országban az állam, másban a megye, vagy a község nyer nagyobb hatáskört. — Bizonyos az is, hogy e hatáskör nem jelöltethetik ki egyszerre. — A czélszerü csak a tapasztalás által tűnik ki, s igy sok, mi első pillanatban az állam hatásköréhez vétetett, később a megye-vagy községre mehet által. De, hogy e határvonal kijelölése lehetséges, azt ép ugy, mint hogy e határvonal kijelölése szükséges, senki kétségbe nem vonhatja. A dolgok természetében fekszik, hogy a kormány s a helyhatóságok hatáskörének meghatározása csak a törvényhozást illetheti, s ámbár ez az öszves állam érdekeit képviseli, nincs okunk félni, hogy ezen hatalmával az állam körének mindig tágabb kiterjesztésére, s a helyhatósági szabadságnak mindig nagyobb korlátolására visszaéljen. A befolyás, melyet a törvényhozástól ezen fontos ügyben várhatunk, egészen annak organisatiójától függ. Azon időben, mikor a törvényhozási hatalom a fejedelmek kezében volt, kik az államot saját birtokuknak tekintve, mint e felfogásból következik, minden gondjukat arra fordíták, hogy e birtok mentül jövedelmezőbb legyen s ugy rendeztessék el, mint az nekik legkényelmesebb: az állam hatalma természetesen csak a fejedelemi hatalom s jövedelmek nevelését tűzte ki czélul magának, s mert ez a központosítás által érethetett el legjobban, ennek tökéletesítésén dolgozott. Ott, hol az állam hatalma egyes kiválts ígos osztályok kezében van, vagy hol a polgári rend köréből az alkotmányos élet hoszabb gyakorlata által egy osztály alakul, mely a törvényhozásra túlnyomó befolyást gyakorol és az állam hivatalait fő jövedelmi forrásnak tekinti, az állam hatalma szintén a centralisatio érdekében használtatik fel; mert hisz a centralisatioval növekszik azon osztályok hatalma is, melyek az állam hatalmát tettleg gyakorolták s az önkormányzás elve legfeljebb ott s annyiban tarthatja fenn magát, a mennyiben ezen osztályok érdekében fekszik, s oly körökben, a hol ők uralkodnak. De ugyanezen oknál fogva, azaz mert az állani hatal Igaz, az élet magaslatain sok máskép tűnik fel, mint azt mi a Bikon látjuk. A1 hegytetőn a nap előbb kél, később nyugszik, s azért tovább tart, s igy természetes, ha azok, kik fen állnak, nem sietnek anynyira, mint mi ide lenn. De midőn az előbbi kormány, mely jelszavául tűzte ki, hogy várhat, a polczról lelépett, mi megvoltunk győződve, hogy azok, kik utánok jöttek, azon meggyőződéssel léptek helyökre, hogy nem várhatnak többé, s mi csak sajnálhatnék, ha programmjoknak ezen része megváltozott volna, nem csak magunkért, de sajnálnék a kormányért is, mely a törvényes állapot visszaállításában a legdicsöbb feladást tűzte ki magának, de azt nem jó szándékaival, hanem serény cselekvéssel oldhatja meg. A kormány barátjai — és csakugyan ritka kormány talált alkotmányos országban több barátokat s a sajtó részéről általánosabb támogatást — azon nehézségekre intenek, melyekkel államférfiainknak küzdeniök kell, s ügyünk számos ellenségeire, kik a legnagyobb egyetértést teszik kötelességünkké. Gyanitjuk e nehézségeket, s ismerjük ellenségeinket, kik legalább Öszinteségök miatt hálánkat érdemlik , s azért mi is meg vagyunk győződve, hogy törekvéseink sikere attól függ, hogy alkotmányos önállásunk védelmében valamenynyien kezet fogjunk. A kormány egymaga, bármily jeles férfiakból áll, az országot a törvényesség ösvényére nem vezetheti vissza. Nem teheti azt egyenként sem azon párt, mely a Naplóban, sem az, mely a Honban mondja ki nézeteit, sőt még azoknak segédkezét sem nélkülözhetjük, kiket a természetes vágy,melylyel fiatalságunk éveit visszakívánjuk, annyira vezet', hogy mindent az 1847-iki állapotba akarnának visszaállítani. Az ország nagy baján csak az ország segíthet; de épen ezért kívánjuk annyira, hogy az ország oly helyzetbe állíttassék, melyben maga szólhasson/igyeihez. Épen mert mi is hisz3zük, hogy kormányunknak az előbbi rendszer barátaiban hatalmas ellenei vannak, s mert tudjuk, hogy azon nagy nehézségeket, melyek a törvényesség helyreállításának útjában állnak csak ugy győzheti le, ha erősen támogattatik, mert erősnek szeretnők látni kormányunkat, azért kívánjuk országgyűlésünk mentül elébbi összehívását. A hallgatás, melyet a megyei gyűléseknek nem léte a kormány rendeleteinek biztosít, s az időszaki sajtónak figyelme, melylyel mindent kerül, mi a kormányt haladásában akadályozhatná, kellemetesebbé teheti helyzetét, de nem erősíti azt. Valóságos támaszát a kormány csak a törvényhozásban találhatja, s ezért mi ennek elhalasztását mélyen fájlaljuk. Mert már annyiszor egy biztos napra várván az országgyűlés összehívását, a hosszú várakozás között egyeseknek bizodalma csüggedni kezd, s mert visszagondolva utolsó országgyűlésünk történetére, meg vagyunk győződve, hogy azon panaszok nagy részére, melyek az akkori helyhatóságok ellen emeltettek, alkalom nem adatott volna, ha, miután a nemzet 1860-ban politikai életre felszólíttátott, hat holnap nem folyt volna el, mielőtt törvényhozásunk öszszegyült. Ha a vélemények szétágazásától félünk, s a nemzet legfőbb érdekeinek biztosságát csak azoknak higgadt tárgyalásától várjuk, a megyei gyűlések felfüggesztése által sem azon veszélyt kikerülni, sem ezen érdekeket biztosítani nem fogjuk. Míg semmi nincs, mi a véleményeket központosíthatja, s az irányt kijelöli, melyet minden hazafinak követni kell, véleményeink szét fognak ágazni, megyegyűlési tanácskozások nélkül is. S midőn a nemzetnek legfőbb érdekei, midőn léte forog kérdésben, nem a hallgatás, hanem csak az nyugtatja meg a kedélyeket, ha törvényhozásunkban azon hatalmat látjuk, mely nemzeti érdekünk felett őrködik. Kis ember létemre az ország dolgáról irtam. De megígértem, hogy hív tolmácsa leszek kis köröm közvéleményének, s csak szavamat váltottam be. Belőlem nem ellenzéki szellem szól, hanem inkább azon óhajtás, hogy a kormányt alkotmányos önállásunk helyreállításában mentül hathatósabban támogathassam, s azon meggyőződés, hogy ezt csak az országgyűlésen tehetjük, s hogy minden nap, melylyel az későbbre halad, csak azon nehézségeket nevelheti, melyek viszonyaink kielégítő rendezésének útjában állnak. 23*