Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 2. szám
22 bírnunk annak, hogy mit értenek itt tulaj donképen in concreto a jogfolytonosság alatt és — e szabatosítást eddigelé hiába kerestük, sőt merjük állítani, hogy nem találhatnánk három embert, a ki ugyanazt értené alatta. A pártalakulás a mostani birodalmi tanácsnak soha nem volt erős oldala; a majoritásokat esetről esetre a szél futta össze, és a kik határozott politikai programmal birtak, mint péld. a stájertöredék, azok magokban véve mindig kisebbséget képeztek, ha a legkülönbözőbb okok történetesen egy sereg programmtalan követet nem tereltek melléjök. Most pedig pártokról kevésbbé lehet szó, mint valaha. Nem örömest mondjuk ki, de az igazság kivánja, hogy el ne hallgassuk: az osztrák parlament eddigelé nem nagy dicsőséggel állotta ki a próbát és az első nagyobbszertí váratlan esemény teljesen kiforgatta sodrából. A követek tetemes része nincs is itt; klubb-értekezleteknek semmi nyoma azon egyszerű okból, mert — nincsen klubb; a ház elnöke köztudomás szerint a kormány által neveztetett ki, és bizonyos határig a kormány közlönyének tekintendő; de e kormány megbukott, — mi történik már most az elnökkel ? A ki Schmerling bizalmának embere volt, lehet-e ugyanaz Belcredi bizalmának is embere? És ha a kormánynak az alkotmány szerint joga van, a fontos elnöki állomást kinevezés utján betölteni, várható-e, hogy a jövőbeli államminiszter e fontos jogtól önkényt fogná magát megfosztani, és az elnöki széken oly férfit túrni, a ki a lelépett minisztériummal való solidaritását in specie még az által is tette nyilvánvalóvá, hogy e minisztérium bukásával ö i— Hasner lovag — az oktatási tanácsbeli elnökségről is lemondott? De ha nem akarná ott tűrni, miként szabadulhatna meg tőle az uj államminiszter, miután a februári pátens 8 §-ában az áll ugyan, hogy az elnököt és alelnököt a császár nevezi ki, de arról, hogy a kinevezettet le lehetne tenni, az egész pátensben nincsen szó ? És mit teend Hasner ur? Cserbe fog*e hagyni oly állomást, a hol pártjának lényeges szolgálatokat tehet? De másfelől lehet-e becsülettel az ily — kinevezés utján betöltendő — helyen maradni oly minisztérium alatt, melyről tudja, hogy ha szabadon intézkedhetik, őt bizony nem nevezné ki ?! — íme a februári pátensnek egyik eddigelé még fel se tünt fényoldala ! Mi más választás marad ily körülmények közt, mint: hogy a ház mint pásztor nélküli nyáj átalában nem tart üléseket és hogy a birodalom naponként másfélezer forintot fizet oly követeknek, — kik sétálni mennek! Vájjon hosszú négy év alatt soha nem jutott-e eszökbe a követ uraknak, hogy valamikor ilyesmi történhetnék és hogy az a 8. §. bizony nincs jól így, a mint van ?! A parlamentarismus érdekében mélyen sajnáljuk, hogy a nép, melynek a követekben politikai vezéreit kellene tisztelnie , ily válságos pillanatban azt se tudja róluk, hogy hol vannak, és részökrőla kezdeményezésnek legkisebb nyomát se találja. A mit egyes követek — még ezek sem saját nevök alatt — magánvélemény-képen mondanak el a sajtóban, az csekély sulylyal birt. Ezen egyes szózatok oda nyilatkoznak, hogy az 1865-ki budgetet megkell szavazni, de az 1866-kival nem kell foglalkozni, míg az uj kormány programmja nincsen tudva. Az első — kénytelenség, először mert az 1865-ki évnek első felén már tul vagyunk és másodszor mert az uj kormány kétségen kivül elfogadandja a követek háza által leszállított tételeket. Mi szándokai vannak az uj kabinetnek a jövő évi budgetre nézve, arról nincs tudomásunk, de vájjon mit tehetnének a követek, ha a kormány azt mondja, hogy 1866-ra is csak annyit kiván, mint a mennyit 1865-re megszavaztak? fogják-e ezt megtagadhatni tőle és a ház felosztására kényszeríteni őt, egyedül azért, mert — nem tudják még, mily politikát fog követni ? Arra számolnak ugyan, hogy a pénzügy képezendi a bökkenőt, hogy a 117 milliónyi kölcsön megszavazására ők mulhatlanul szükségesek. De a mint a dolgok most állnak, ezen 117 millióból a kormány a valódi deficitet — azaz körülbelől 30 milliót — megtakarítások által fogja, habár csak részben fedezhetni, úgy hogy" legalább egyelőre a mi a folyó kiadásokat illeti, kölcsön nélkül ellehet. A többi 80 és néhány millió a banknál törlesztendő adósságra kívántatik; hátha a pénzügyéi* erre vonatkozólag azon egyszerű dilemmával áll elő; vagy megadjátok sans phrase ezt a 85 milliót és én tartozásunkat a bank irányában lerovom, miként a bankacta elénk szabja, — vagy pedig, miután ad impossibile nemo obligatur, ha nem adjátok meg a pénzt, módosítsátok ti a bankactát, vállaljátok ti magatokra a felelősséget, ha mindjárt az ágio még egy pár évig nehezedik is a birodalom anyagi jóllétére! Mit fognak erre mondhatni ? Ha ilynemű előterjesztés a régi miniszterek által történik, lehet-e ezeknek bizalmatlanságot szavazni, midőn amúgy is tudva van, hogy napjaik meg vannak számlálva? Ha pedig az uj minisztériumtól indul ki az előterjesztés, ennek irányában sem lehet — legalább észszerűen nem — bizalmatlanságot szavazni úgyszólván születése pillanatában, mielőtt még tudva van, mily irányt fog követni és miután a tapasztalás kimutatta, hogy csengő programmok itt semmit sem nyomnak és csak tettek alapján lehet józan Ítéletet hozni. Ha az uj kabinet az alkotmányosság útjától eltérne, mi utolsók leszünk, kik az ellenzéket jogosulatlannak tartják; de ha az ellenszenv ugy szólván ab invisis nyilvánulna, a követek háza azon gyanúnak tenné ki magát, hogy ez érzületének forrása egyedül azon körülményben keresendő, miszerint az uj minisztérium Magyarországnak kedvező színezettel bir (többet még nem mondhatni róla?) és vájjon van-e okuk a német liberálisoknak ily indulat elárulása által megsérteni hazánkfiait ? arra feleljenek, miután a szláv lapok legújabb nyilatkozatait kellő figyelemre méltatták A külföldi liberálisok tévedéseit tehát saját eljárásunk fogja helyreigazítani, a birodalmi tanács többsége pedig érett megfontolás után maga is át fogja látni, hogy elfogultság által e perczben sokat lehet elrontani, de hasznot tenni bizonyosan nem! így — reméljük — a mostani átmenet által szült kényelmetlen érzés nem sokára el fog tűnni. Szeretjük hinni, hogy ez átmenet oly forma leend, mint a zenében az a kisebbített „Septime-accord", melylyel egyik hangnemből a másikra térünk át és mely — magában hallva — éles dissonantia ugyan, de aztán szivüdítő harmóniává oldódik fel. (Fk). A lllilliSZtcrválság fölött szállongó, megszámlálhatatlan hír regestrálása közben leginkább érezzük az előnyt, hogy hetilap létünkre nem vagyunk kénytelenek az elmúlt hat nap, óráról órára jelentett változásait mind számba venni. Tény, hogy midőn e sorokat irjuk, végle ges megállapodás még tudomásunkra nem jött. Eddigelé mindössze annyi bizonyos, hogy Majláth mellett Belcredi van a minisztériumban, de az sem, mint eleve jelentve volt, államminiszteri minőségben, hanem — tekintettel a birodalom két felének egyenjogúságára — belügyminiszterként. Hogy a kiszemelendő kormányférfiak megválasztása annyi nehézségbe került, az iránt többé csodálkoznunk nem lehet, miután irányadó körökben azon vannak, hogy a választandó miniszterek ne legyenek puszta bureaukraták, hanem legyenek oly férfiak, kik az osztrák zsenge alkotmányosságot megérlelni képesek. Auersperg Carlos herczeg, a reichsráth urak házának eddigi elnöke, miniszterelnöknek van kijelölve s némelyek szeri nt késznek is nyilatkozott e fontos állomás elfoglalására, mások szerint határozottan vonakodik a minisztériumba lépni. Auersperg hg, kit mindenkor a Schmerling-miniszterium párthivének tartottak, mindenesetre egyik legszabadelvübb tagja a reichsráth urakházának s várható volna tőle, hogy a birodalom két felének kormánya között erélyes közvetítő lenne. Mennyire mentek bécsi szomszédaink a leendő kormányférfiak kijelölésében, bizonyítja a szorgalmasan kolportált hír, hogy Kemény és Török grófokat a magyar párt erdélyi vezéreit Bécsbe hivták, miből egyúttal a Majláth-Belcredi minisztérium dualistikus irányára következtettek. E hirt azonban a „P. Napló" elég alaposan czáfolja meg, kijelentvén: hogy soha sem hallotta még senki, hogy gr. Kemény és gr. Török lenne az erdélyi magyar párt vezetője, — sőt arról sem tud senki, hogy Erdélyben csak egy gr. Kemény is volna az élők sorában. De gróf Török ? — ilynemű gróf Erdélyben szintén nincs. Ugyancsak az uj kormány szervezéséről szállongó hirek közé sorozandó, hogy Magyarország nádori hivatalával legelébb István fhg, utána öccse József fhg lett volna megkínálva, kik mindketten visszautasítván e magas állást, vele Károly Lajos fhget kínálták meg, róla azonban nem tudatik, hogy szintoly határozottan vonakodott volna e magas tisztség elfogadásától. A reichsráthi ülésszakot ujabb hirek szerint még a régi minisztérium fejezné be. Csak a császári berekesztő beszédben fogna a minisztérium elbocsáttatása tudtul adatni. A CSeh foedcralista párt követelései a Prágában megjelenő „Politik"