Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 8. szám - Grosschmid Béniről

396 tekintetre talán méltánytalannak látszik (és a határozat indokolását is talán befolyásolta a nálunk oly gyakran félreértett méltányosság)^ holott erről szó sem lehet, hisz a felek megállapodása kifejezetten úgy létesült, hogy a precaristának úgyszólván minden percben el kell készülve lennie a visszavonásra, és itt áll az a mondás: volenti non fit injuria, ami áll annál is inkább, mert a használat átengedése a precarista érdekében történik, az ö előnyére szolgál és még azonkívül rendesen az ő kérésére, ami egy régi német szóban talál igen helyes kifejezésre, ez a mükifejezés ugyanis „Bittleihe". A commodatum tehát mindkét felet kötelező jogügylet, a precariumnál ellenben az átengedő felet semmiféle kötelezettség nem terheli, az átengedés feltétlenül bármikor visszavonható, ennél fogva a precaristának kötelezettsége teljesen egyoldalú. (Randa, Der Besitz 303. old.). Ha a precarista a visszavonás dacára a használatot folytatja, ő tényleges birtokos marad ugyan, mely birtoklás azonban törvénytelen (Franck), álbirtok. possessio injusta, amely talán harmadik személlyel szemben, de semmiesetre az átengedővel szemben jogvédelemben nem részesül; „der Precarist kann gar keinen rechtlichen Vorwand habén, die Rückgabe zu verweigein" (Randa. id. m. 308. old.). Midőn tehát a 28. sz. jogegységi határozat úgy rendelkezik, hogy az átengedő fél a visszavonás után birtokháborítást követ el azzal, hogy a precaristát elzárja a birtoklástól, abba a jogi tévedésbe esik, hogy elnézi először azt, hogy az átengedő nem gyakorol tilos önhatalmat (pedig csak a tilos önhatalom állapít meg jogunk szerint birtokháborítást), másodszor elnézi, hogy a precaristának birtoklása annyira vitiosis, hogy azt semmiféle jogrendszer az átengedővel szemben védelemben nem részesiti. Ennél fogva felborítja ez a határozat a precarium tanát és lényegét, átkonstruálja haszonkölcsönné, úgy hogy ez a határozat azt a benyomást teszi rám, hogy a haszonkölcsön kérdését rendezi inkább, mint a precariumét. Ez a jogegységi határozat — nézetem szerint — ellentétben áll a jogban általánosan elfogadott elvi állásponttal. Ugyanis: Randa úttörő munkájára fent már hivatkoztam. A Mtj. 462. §. értelmében' birtokháborító csak az lehet, aki tilos önhatalmat gyakorol (amire fent már rámutattam), már pedig az átengedő, aki a visszavonás jogával él, semmiesetre sem gyakorolhat tilos önhatalmat. A jogegységi határozat kerüli is ezt, és csak önhatalomról, nem pedig tilos önhatalomról szól, aminek semmi jogi jelentősége nincs a birtokháborítás szempontjából. A Schweizeriches Zivilgesetzbuch is (927., 928. §§.) „verbotene Eigenmacht"-ról szól, amivel szószerint megegyező a B. G. B. 861. §. Ezeknél fogva úgy hiszem, hogy az átengedő, aki szerződésszerű visszavonási jogát gyakorolta, nem lehet birtokháborító a visszavonást megobstruáló precaristával szemben. De nem hagyhatom figyelmen kívül még a következőket: A Mtj. 463. §-a értelmében a ..törvénytelen" birtok, tehát a vitiosus birtok