Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7. szám - Jogszabályok halmazata és részleges pergátló kifogás

373 megállapítható. Ez okból mellőzte a per megszüntetésére vonatkozó rendelkezést, mint tárgytalant. A magunk részéről kétségtelenül helyesnek tartjuk a kereseti igény egységére (egyetlenségére) való utalást, azzal szemben, hogy a keresetet felperes több jogszabályra alapította. Az „egyetlen igény"-t valló felfogás helyessége legjobban kitűnik az esetben, amikor az igény mindkét, (vagy ennél több) jogszabály alapján pozitív megállapítást nyer. Felperest a jogszabályok többsége esetén is csak egy igény illeti meg. Az egyetlen igény felfogás szólal meg a consursus duarum causarum lucrativarum tételében is, bár abból kifolyólag, hogy ezt a kategóriát a jog kötelemszüntetés eseteként tanítja, dogmatikailag az az elrendezés folyik, mintha eredetileg két igény lett volna, amit' a kötelemszüntető jogtétel redukált volna egy igényre. Az egyetlen igény álláspontjából folyik annak a helyessége is, hogy az elbírálás nem történhetik kettőbe szakítottan, részben permegszüntetéssel, részben érdemi elbírálással. A kettőbe osztott elbírálás feltételezi a per alakilag fennforgó egysége mellett az egy keresetlevélbe foglalt több kereseti igényt, amivel szemben feltétlenül helytálló az arra való utalás, hogy nincs több igény és nincs több per. Kétségeink vannak azonban az irányban, hogy a helyesen megkívánt egyszempontú elbírálás érdemi elbírálással menjen-e végbe, vagy a per megszüntetésével, mégpedig teljes megszüntetéssel, tehát minden érdemi elbírálásba való bebocsátkozás nélkül. Ügy véljük, hogy a Kúria ezen helyes elve mellett az elbírálás kettőbe szakítását kerülendőnek tartja, az érdemi elbírálás módját nem helyesen választotta, hanem e helyett a per egészében lett volna megszüntetendő. Az 1929: XV. t.-c.-nek az elsőbírói ítélet által e végett 3. §. a törvényből folyó igényeket közigazgatási útra tereli. Vájjon az igénynek az a jogi természete, amely alapja volt a törvénynek a közigazgatási útat előíró rendelkezésének, változik-e, átalakul-e más igénnyé azzal, hogy az igényt egy magánjogi jogszabályban testet öltött gondolatra (a méltányossági kártérítés szabályára) alapítja a fél. A Kúria okfejtése nyomán is arra az eredményre kell jutnunk, hogy az igénynek a két jogszabályra való alapítása az igény egyetlenségén nem változtat. A méltányossági kártérítéssel indokolt igény változatlanul ugyanaz az igény, mint az 1921: XXXII. t.-c.-re alapított igény. Ha pedig a törvény ennek az igénynek érvényesítését közigazgatási útra tereli, az igénynek magánjogi szabályra való építése csak szellemes kísérletként fogható fel a közigazgatási út megkerülésére. A Kúria VI. tanácsa kártérítési magánjogi alapra fektetett igényekkel szemben ismételten utalt arra, hogy az igénynek magánjogi jogtétellel való alátámasztása nem változtat azon, hogy felperes olyan