Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - A transzfermoratórium hatálya alá eső, aranyban kikötött tartozások fizetése

252 jogilag fennálló igény megtagadására juttat — és gondolatilag ez nem is jelentené a most elfoglalt álláspont kiterjesztését, hanem csak egy továbbá területen való alkalmazását. Figyelembe kell venni azt is, hogy a döntés arra fogja ösztönözni a gazdákat, hogy máskor ne vegyék igénybe az állami gondoskodást és kedvezményt, és bizalmatlanságot ébreszt az állami akciók iránt, ami sem ethikai, sem gazdasági okokból nem lehet kívánatos. Nincs elfogadható alapja annak, hogy az állam ne feleljen azért, amiért magános az ő helyén felelősséggel tartoznék. Az állami segítségnyújtás ne forduljon át megtérítetlen károsításba. Az érdekelt kisgazdákat nem szabad károsítani, hogy Vergilius sóhaját tanulják meg: timeo Danaos et dona ferentes. Rideg jogászi szempontból nem látjuk tisztázottnak a Kúria döntésében azt a kérdést, hogy a vetőmagkölcsön megmaradt-e magánjogi szerződésnek, vagy magánjogi tartalmú szerződés formájában közigazgatási jogviszony rejlik. Tartalmaz ugyan a Kúria döntése oly kijelentést, hogy a „peresfelek nem magánjogi szerződést kötöttek egymással" — de mégis abból a negatívumból, hogy a Kúria nem észlelt pergátló körülményt, arra kell következtetnünk, hogy a jogviszonyt magát a Kúria meghagyja a magánjog területére esőnek — de akkor meg különösen nem látjuk az indokoltságát annak, hogy a magánjog világában hatályosan élő szavatossági kötelezettségről szóló jogtétel miért nem hatályosul az állammal szemben. A súlypont nem a döntés jogdogmatikai helyességén, vagy helytelenségén nyugszik, hanem — minden fellengőség nélkül használva a kifejezést, a jogeszme sérelmén, az államkincstár jogszabályra nem épített privílegizálásán. A kincstár anyagi érdekeivel kapcsolatos előnyök vagy hátrányok kérdése az ethikai vonatkozásokkal egyáltalán össze nem mérhetők. B. S. Y A transzfermoratórium hatálya alá eső, aranyban kikötött tartozások fizetése. A budapesti kir. törvényszék 6. P. 30.413/1938. szám alatt hozott végítéletében nagy jelentőségű döntést hozott a felvetett kérdésben. A tényállás szerint alperes 1933. június 7-én felperesek ingatlanára 7200 angol arany font hosszúlejáratú kölcsönt folyósított, mely 35 év alatt volt visszafizetendő féléves részletekben. Felperesek az 1934. január 1-én, július 1-én és 1935. január 1-én esedékes félévi részleteket a 450/1933. P. M. sz. rendelet korlátai között aranyértékben fizették le ugyan, de jogaik fenntartásával és jelen keresetükben ezen és a hivatalos áruárfolyam közötti különbözetet perlik vissza.