Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 5. szám
248 a társaságot, olyan szabályozás azonban, amely szerint az egyik ügyvezető egyedül való képviseletre, a másik pedig csak együttes képviseletre jogosított, harmadik személyekkel szemben csak akkor hatályos, ha az együttes képviseletre jogosítottak a képviseleti jogot az egyedüli képviseletre jogosítottakra tekintet nélkül is valóban gyakorolhatják (Pk. IV. 349/1938.). * A karteltörvény nemcsak kartelekre, hanem egy ennél magasabb gyűjtőfogalomra: a versenyt szabályozó vagy a versenyt korlátozó ügyletekre vonatkozik. A karteltörvény alá eső megállapodás leglényegesebb eleme: a gazdasági verseny szabályozása. Az organizáció, az egyesületi (társasági) jellegnek, a piac döntő befolyásolásának, a szerződő felek nagyobb számának, á szervezkedés horizontális irányának hiánya tehát közömbös. így tehát a törvényben szabályozott bemutatási kötelezettség alá esik az a szerződés, amelyben a földtulajdonos hosszú évekre előre eladja a tüzifakereskedőnek az erdőbirtokán évenként kitermelendő mintegy évi 3000 wagont kitevő tüzifamennyiséget és a szerződésben arra is kötelezettséget vállal, hogy erdőbirtokáról másnak; mint a vevőnek sem közvetlenül, sem közvetve eladni és szállítani nem fog. A szerződés részletei a vevő javára versenytilalmat, területvédelmet, árvédelmet és vevővédelmet, tehát árura, vonatkozóan a forgalom és áralakulás tekintetében a gazdasági versenyt szabályozó és korlátozó kötelezettséget állapítanak meg. Következik ez a jogviszony és szabályozás huzamosabb időtartamából, az üzleti magatartás sokoldalú szabályozásából és korlátozásából, ezeknek azonos irányából és a, kikötések tartalmából is (P. IV. 118,1938.). Mindenkinek, tehát a kereskedelmi forgalomra szánt áruk előállítójának, eladójának is, fennálló jogunk alapvető éhénél, a szerződési szabadságnál fogva — annak határai között — joga van áruinak eladási árát megállapítani és az ár megtartását szerződéssel továbbeladás esetére is biztosítani; ez a szerződés — amely az ú. n. márkacikkek árvédelmi rendszerében már általános gyakorlati kifejlődéshez és bírói elismeréshez is jutott — érvényes és kötelező, hacsak egyébként valamely törvényes tilalomba, közérdekű korlátokba, vagy jóerkölcsbe nem ütközik. Egymagában az a körülmény azonban, hogy a karteltagok által elvállalt közvetett felelősség áthárítása a kartelen kívül álló független gazdasági alanyok lekötésére irányul, sem tiltó jogszabállyal, sem az erkölcs, a közjó, vagy a közgazdaság követelményeivel ellentétben nem áll. Ily szerződések írásbafoglalási és bemutatási kötelesség alá esnek: az irásbafoglalt megállapodásokban visszaható erőt kikötni nem lehet, mert ez a karteltörvény rendelkezéseit sérti. Az oly választott bírósági ítéletet