Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 2. szám - Keletkezik-e igény a köztisztviselői illetmények foglalásmentességének megsértéséből?

117 Elsősorban is úgy találom, hogy a kármegosztás elve. mint ultima ratio csak abban az esetben alkalmazandó, ha a döntés alapjául szolgáló tényállás és a felek intenciója egész terjedelmében valamely oknál fogva nem tisztázható, vagy pedig az. egymással szemben álló jogkereső felek szempontjából más igazságos és méltányos megoldás nem mutatkozik, mint a kármegosztás salamoni ítélete. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy az adott probléma megoldásánál ezek a jelenségek fennforognak-e, akkor elsősorban meg kell állapítanunk, hogy a hitelező és kezes között kármegosztásnak helye már csak azért sem lehet, mert a fizetésképtelenségben rejlő károsodás valószínűsítése, illetve provideálása szempontjából a hitelező és a kezes teljesen különböző helyzetben van. A hitelező a ke. adóssal szemben a hitel nyújtása alkalmával nyilván azért ragaszkodott a kezesség állításához, mert az adós bonitását, vagy teljesítőképességét már akkor aggályosnak ítélte meg és ennek tudatában gondoskodott arról, hogy fizetésképtelenség esetén megfelelő biztosíték álljon rendelkezésére a kezes személyében. Ezzel szemben az, aki a kezességet elvállalja, magától értetődően jól tudja azt, hogy azért kérik az ö kezességét, mert az adós bonitása nem részesül elég kedvező megítélésben. Ennélfogva annak, aki a kezességet elvállalja, tisztában kell lennie azzal, hogy kezességi kötelezettségének teljesítése előbb-utóbb bekövetkezhetik. A kezesnek tehát kellő előrelátással számítania kell arra az esetre, hogy az adós fizetésképtelensége, illetve kényszeregyessége esetén visszkereseti követelését az adóssal szemben nem, vagy csupán az 58. §. korlátozó lehetőségein belül érvényesítheti. Ily körülmények között tehát a kármegosztás elvének alkalmazása sem észszerűnek, sem méltányosnak nem tekinthető a kereskedői gondossággal kockázatát kiküszöbölni, vagy legalább is csökkenteni akaró hitelező és ezt a kockázatot elvállaló és a kockázat következményeit jól ismerő kezes között. A kármegosztás elvének alkalmazása és a bírói gyakorlatban való elismerése a kereskedelmi hitelforgalom szempontjából is veszélyesnek és károsnak látszik. Pénz- vagy áruhitel nyújtása a legjobb kezesség mellett is fölöttébb aggályossá válnék akkor, ha felmerülhet annak a lehetősége, hogy az adós kényszeregyessége esetén várható kvótából a hitelező valamelyes részt a kezes kárának csökkentése céljából átengedni köteles. Ha a bankok és más hitelt nyújtó tényezők elvesztenék azt a biztonságot, amelyet a jelenlegi jogállapot és a vita központjában álló kúriai ítélet nekik ezidőszerint nyújt, ez a biztosítékok komolyságába vetett bizalom csökkentésére vezethetne, holott számos tapasztalat igazolja, hogy a hitelpiac milyen szeizmografikus érzékenységgel reagál a legkisebb zavaró momentumra is., A sokak felfogása szerint bizonyos mértékben túlzottnak tekinthető adósvédelmi intézmények és törekvések amúgy is gátlólag hatnak új hitelforrások feltárására, vagy a meglevők alaposabb kihasználására és a jogfejlődés akkor alkalmazkodik helyesen a