Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A külföldi rádió- és gramofontársaságok perei, szerzői jogi megvilágításban

620 előtérbe került a mű eredeti szerzőjének jogállását közelebbről meghatározó német és svájci szerzői jogi ,,Zwangslizenz"-nek, a kényszerengedélynek az intézménye. Ennek kiindulópontja a német Szjt. 22. §-a, amely kimondja, hogy ha a szerző egyszer már megengedte, valakinek, hogy művét mechanikai készüléken rögzítse vagy nyilvánosan előadja, azon túl minden harmadik igényelheti magának a. mű nyilvános előadásának vagy egyéb sokszorosításának a jogát. A kényszerengedély segítségével felvett gramofonlemez rádión való közölhetése jelenti e ponton a legsúlyosabb problémát; az egyik elmélet szerint a szerző egyszeri engedélyadása a mű további mechanikai felhasználását is lehetővé teszi, mások szerint (1. Baum német szerzői jogász véleményét) minden újabb technikai értékesítés alkalmával szükség van az ,,alkotók" beleegyezésére: hanglemezt csak az eredeti szerző és az előadó művészek hozzájárulásával lehet a rádióban előadni. A rádió- és gramofontársaságok addigi, szerződésen alapuló békés jogviszonyát az imént részletezett problémán kívül egyéb jogi ós gazdasági ellentétek annyira megzavarták, hogy 1933. végére már négy államban: Svájcban, Dániában, Németországban és Franciaországiban perre került a sor a két érdekeltség között. A peres államokhoz csatlakozott — mint tudjuk — később Magyarország is, míg további négy ország: Ausztria, Olaszország, Norvégia és Csehszlovákia részben törvényhozási úton igyekezett a felmerült ellentéteket elsimítani, részben pedig azért kerülte ki a peres összeütközést, mert az illetékes tényezők kiegyeztek egymással. Következőkben az eltérő megoldásokra legjellemzőbb két példát: a rádió-gramofon kérdés svájci és osztrák változatát szeretnénk röviden bemutatni. 1. A svájci rádiótársaságok és gramofongyárak perének az a különös jelentősége, hogy a felperes gramofongyárak megnyerték perüket és a Bundesgericht helyt adott a gyárak kérelmének, mely szerint a sváci rádió-állomások nem jogosultak felperes lemezeit, ennek engedélye nélkül, rádión 'közölni. A per kirobbanásához ugyanazok a tényezők járultak hozzá, amelyek a többi államban is a rádió-gramofon ellentét kiélezéséhez vezettek. A gramofongyárak hosszú ideig szívesen bocsátották lemezeiket ingyen is a rádió rendelkezésére, mert azt remélték, hogy ezek rádió-közlése kedvező propaganda erejével fog a közönség körében hatni. Midőn azonban az 1930-as évek elején hirtelen nagy visszaesés mutatkozott a hanglemez-keresletben, arra vezették ezt mindnyájan vissza, hogy a rádió a gyakori lemez-leadással kellemetlen konkurrenciát okoz a lemezek előállítóinak. Ekkor fordultak keresettel a svájci rádiótársaságok ellen, arra kérve a bíróiságot, hogy 1, tiltsa le a lemezek rádió-közlését és 2. kötelezze a rádiót, tisztességtelen verseny címén, kártérítésre az addigi jogosulatlan lemezihasználatért. Indokolásukban, elsősorban az előadó művész jogállásának a védelméül, az 1922-es svájci szövetségi szerzői jogi törvény 4. §-ára hivatkoztak; ez kimondja, hogy „amidőn valamely művet előadók személyes közreműködése útján alkalmaznak . . . mechanikai készülékekre, a