Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A nemzetközi jog forrásai és a magánjog

568 illette ezt a harmadik jogforrást a szélső pozitivisták részéről1) és a vita ma sem ült el. Verdross előadásában megkísérelte, hogy az általános jogelveknek bizonyos felosztását adja aszerint, hogy azok honnan menthetők. Szerinte ezek a jogelvek először olyan elvek, melyek a szerződési és szokásjog alapjait képezik, vagyis azok a szabályok, melyek a szerződés vagy szokásjog érvényes létrejöttét szabályozzák (konstruktív szabályok) és amelyeknek elméletileg a szerződéseket és a szokásjogot meg kellett előzniük. Másodszor oly jogelvekről lehet szó, melyek a nemzetközi jog bizonyos speciális részének, mint pl. a folyami jognak általános elveit tartalmazzák. És végül ezeknek az általános jogelveknek egy részét a nemzetközi jog a belső állami jogból, főként annak legfejlettebb fajtájából, a magánjogból meríti.2) A fenti felosztással mi később kívánunk foglalkozni és most előbb a magánjogi elveknek a nemzetközi jogra gyakorolt behatását tesszük rövid vizsgálat tárgyává. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy minden jogrendszernek vannak közös vonásai, melyek mintegy a jog természetéből és fogalmából folynak és amelyeken keresztül az egyes jogi disciplinák kölcsönhatást gyakorolnak egymásra. Emellett minden jogágazatnak megvannak a maga különös alapelvei, melyeket természetesen ezek a kölcsönhatások nem érinthetnek, mert akkor magával az illető jogágazat lényegével kerülnének ellentétbe. A nemzetközi jog, mely nemcsak mint tudomány, de mint gyakorlati jogrendszer egyike a legfiatalabbaknak. A középkorban, valamint a központosított államok alakulásakor az újkor elején, midőn kifejlődött nemzetközi szokásjogról vagy szerződési jogról szó nem lehetett, az államférfiak és jogtudósok egyaránt a római jog elveit kezdték alkalmazni, melyet a „ratio scriptá"nak, a természetjog kifejezésének tartottak. Ekkor írhatta Grotius, hogy „populi respectu totius generis humani privátomra locum obtinent."3) A római jognak ez a korlátlan behatolása természetesen számos túlzásra adott alkalmat, mert olyan elvek be1) A szélső pozitivista, helyesebben voluntarista irányzat nemzetközi jogszabálynak csak oly szabályt hajlandó elismerni, melyet az államok kötelező szabálynak elfogadtak. 2) Ez a felosztás Verdross munkáiban még nem fordul elő és ennélfogva egészen újszerű. A felosztás második része nem világos és az sem tűnik ki, hogy az első hogyan választható el a harmadik résztől, hiszen a konstruktív szabályok is a beljogból menthetők. Ez a felosztás még abban sem következetes, hogy a felosztási alapot megtartaná, mert mig az első két felosztási rész a nemzetközi jog egyes szabálycsoportjaira utal, a harmadik már arra a forrásra, melyből ily általános elvek levezethetők voltak. 3) Mare liberum, Cap 5.