Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1. szám - Kié a megítélt perköltség?

16 hogy ügyfelétől sikerrel keresi-e majd a visszatérítést (ügyfele pl. időközben tönkremehetett). De nemcsak jogos ügyvédi érdekeket, hanem a jogi kiépítés logikáját is sérti ez iá 81. §. ut. bek. A képviseleti jogviszony szabályai szerint az ügyvéd kezéhez történő fizetésnél a pénzfelvételhez fűződő összes jogi következmények a képviselt félre nézve állanak be. Dogmatikailag indokolhatatlan, hogy ez alól a perköltségre nézve kivételt lehessen statuálni. Nem enyhíti, sőt még zavarosabbá teszi ezt a helyzetet a javaslatnak az a kifejezése: usaját részére". Hogyan vehessen fel az ügyvéd valamit a saját részére, ami nem az övé? Avagy a törvényalkotó itt már a'bban a gondolatkörben mozog, hogy a megítélt perköltség az ügyvédé? De csak akkor gondol erre a törvényhozó, ha az ügyvéd rovására hozhat szabályt! A „saját részére" kifejezés nem vonatkozhatik az ügyvédet illető törvényes zálogjogra, mert aki zálogjogon jut valamely vagyontárgyhoz, arról nem lehet mondani, hogy azt saját részére veszi át. Egyébként pedig a törvényes zálogjog az ügyvéd kezéhez történő minden költségfizetésnél jelen van, tehát evvel nem lehet specifikálni azt az esetet, amelyre a jav. 81. §. gondol. Fel kell ugyanis tételeznünk, hogy a törvényhozó valamely különös esetet akar kiemelni e kifejezéssel. Azoktól az esetektől, amelyékben az ügyvéd nem saját részére veszi fel a költséget, megkülönbözteti azt az esetet, amikor saját részére veszi fel. Ilyen eset azonban mindaddig nincs, míg el nem ismerik azt, hogy a megítélt perköltség az ügyvédé. Az egyetemlegesség megállapítása az ügyvéd és az ügyfél terhére önmagának ellenmondó intézkedés. Hiszen, ha maga a fizetésfelvétel fizikai cselekménye a jogalapja a visszafizetési kötelezettségnek, akkor ez csak az ügyvédre nézve forog fenn. Ha pedig a fizetés, mint jogügylet az alapja, akkor viszont csakis az ügyfél javára és terhére válthat ki joghatásokat, mert az ügyvéd ezt a jogügyletet képviselői minőségben végezte. Mindkettőre nézve tehát nem lehet ugyanabból a tényből egyenértékű kötelező hatást származtatni, sőt az egyiknek kötelezése a másikét kizárja. Mihelyt azonban elérjük, hogy a megítélt perköltség az ügyvédé lesz, a jogerősség előtt felvett vagy behajtott perköltség netáni visszafizetésére egyedül az ügyvéd lesz kötelezhető. Egyetemlegességnek azonban akkor sem lesz helye. Tovább elemezve a megítélt perköltség helyzetét fennálló jogunkban, úgy találjuk, hogy az ahhoz a jelenségcsoporthoz tartozik, amelyet Beck Salamon ,,rendeltetéses javak" név alatt foglalt össze (Jogászegyl. ért. 1917.). Bizonyos követeléseknél más a hitelező, mint a követelés desztinatáriusa, akinek vagyonába kellene a követelésnek vagy a benne megtestesült vagyontételnek •eljutni. A megítélt perköltség hitelezője az ügyfél, desztinatáriusa az ügyvéd. Ilyen esetek pl. a bizományos vételárkövetelése, amelynek desztinatáriusa a megbízó (Kt. 374. §.), behajtási engedmény (erről 1. Alföldi Ede M. J. Sz. XI. 250— 255. old.), és ennek ellentétele, amikor az engedményezésnél a felek abban állapodnak meg, hogy a pert az engediményező.