Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 2. szám - Felsőbírósági évnyitó beszédek
125 Degré Miklós, a budapesti kir. ítélőtábla elnökének évnyitó beszédét csak a napilapok által hozott kivonatos szövegben ismerem. Úgy a kir. ítélőtábla, valamint az egységes bírói és ügyvédi vizsgálóbizottság előtt tartott beszédéből fájdalommal értesültünk arról, hogy ez a tekintélyes, pártatlan, a szó nemes érteimében független magyar nagybíró ebben az évben nyugdíjba megy. Ebből az alkalomból beszédeiben pályájára tekint vissza. A joggyakornoki kinevezéseknél csak a magyar igazságszolgáltatás színvonalát tartotta szem előtt, minden illetéktelen befolyásolást távol tartott magától, de igenis számításba vette az arra hivatottak, a fiatalember volt tanárainak véleményét. Véleményét mindenkor őszintén mondotta meg. Az őszinteség szerintünk is épen a felelős állásban lévő magas méltóságoknak első kötelessége és erénye a kormányzattal és a közvéleménnyel szemben. Ilyen őszinte szó és annak folytán a megfelelő javító intézkedés útját vágja annak, hogy illetéktelenek politikai és önző célokból a hibák feltárásával a nép elégedetlenségét növeljék és törvényellenes cselekedetekre izgassák. Kiemelem még a bíró és ügyvédvizsgáló bizottság előtt mondott aggódó szavait arról, hogy az ügyvédi vizsgára jelentkezők csökkenése az ifjúság kimerült anyagi erőinek következménye, viszont elégtétellel idézem fel azt a megemlékezést, hogy soha bírói pályáján ügyvéddel összeütközése nem volt. A jó bíró és a jó ügyvéd között, kik az igazságszolgáltatás egyenrangú közegének, szolgájának érzik magukat, nem is lehet összeütközés véleményünk szerint. Dr. Puky Endre a közigazgatási bíróság elnökének magas szellemiségű beszéde méltó az előbb említett nagybírák beszédéhez. A közigazgatás ma erősen belevág az egyéni jogokba és a közérdek összeegyeztetése az egyéni jogok és érdekek lehető kímélésével nagyfontosságú feladat. Helyesen emeli ki az elnök a közigazgatási bíráskodás alkotmánybíztosítók jellegét, a közigazgatási bírói védelem kiterjesztésének szükségét. A középfokú közigazgatási bíróság felállítását feltétlen szükségesnek tartjuk és ameddig ez meg nem valósul, helyesen mutatott rá Puky a közigazgatási bíróság bírói létszámának emelésére és arra, hogy a kisebb értékű közigazgatási ügyeket sem lehet bírói védelem nélkül hagyni. A szociális politika egy döntő igazsága szerintünk az, hogy épen a kis emberek ügyei, úgy a polgári, mint közigazgatási ügyei, fokozottabb védelemben részesítendók még a nagyértékü ügyekkel szemben is, ezért helyes Puky elnök az a megállapítása, hogy nem lehet e közigazgatási ügyeket védelem nélkül hagyni, de ezért tartjuk mi helytelennek a kisértékü polgári ügyekben is a jogorvoslatok majdnem teljes kizárását. ,,Továbbra is bátorszavú igazságszolgáltatást várnak tőlünk Polgári Jog 1937. 2. sz. 5