Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 2. szám - Az életbiztosítási szerződés megszünése

119 szerűen a törvény szövegére támaszkodva azt mondaná, hogy a szerződés a felszólításban megszabott határidő eredménytelen leteltével szűnik meg. Nem szabad azonban az ellenkező végletbe sem esni és azt mondani, hogy a szerződés csakis a felszólításban megjelölt határidő eredménytelen leteltével szűnik meg. A 60. sz. jogegységi döntvény az életbiztosításokra is kiterjed és így a felszólítás 30 nap alatt kiküldendő, ennek elmulasztása esetén azonban a 30 nap elteltével a biztosításnak meg kell szűnnie. Ez a gyakorlat alakult ki, amint már jeleztem, a kárbiztosításokra és semmi sem indokolja azt, hogy ettől az életbiztosításoknál el kelljen térni. A helyes elv tehát, amit a Kúria most már tisztán törvénymagyarázattal kimondhat, az volna, hogy az életbiztosításoknál minden esedékességkor, tehát nemcsak az első évi és a külön kötelezett díjakra vonatkozólag, fel kell szólítani a feleket, de ha ez a felszólítás az esedékességtől vagy halasztástól számítót1. 30 nap alatt nem küldetik ki, úgy a szerződés a 30. nap leteltével megszűnt. Ez a magyarázat kellően védené a felek érdekeit is, viszont a biztosítókat sem terhelné túlzottan a felszólítások elküldésével, illetőleg nem róna rájuk elviselhetetlen joghátrányt a felszólítás elküldésének elmulasztása esetén, ami pedig könnyen előfordulhat egyes esetekben a legpontosabb adminisztráció mellett is, tekintettel a biztosítások nagy számára, valamint arra, hogy az életbiztosítások díjai többnyire nem évenként, hanem lA évenként, sőt havonként fizetendők. A felek érdekei egyébként már megvédettek azáltal, ha a Kúria kimondja azt, hogy a felszólítás elküldésének elmulasztása esetén csak az esedékességtől számított 30 nap múlva szűnik meg a biztosítás, miután az megkívánható a felektől is, hogy legfeljebb 30 nap alatt eszükbe jusson az, hogy biztosítási díjjal tartoznak, viszont súlyos csorba esnék a biztosítási szerződés synallagmatikus voltának elvén, ha a biztosító továbbra is obiigóban maradna a 30 napon túl, bár díjkövetelését nem érvényesítheti. A biztsoításnak a 30 napos határidő leteltével való megszűnését már annál is inkább okvetlenül ki kellene mondania a Kúriának, ha a döntvényben eddigi gyakorlatát megváltoztatja, mert a jelenlegi helyzet szerint oly díjaknál, amelyekre a felszólításnak meg kell történni, vagyis az első évi díjrészleteknél és a további külön kötelezett díjaknál a gyakorlat úgy alakult, hogy a felszólítás elmulasztása esetén a biztosítás az esedékességtől számított 30. nap elteltével megszűnik. Ha már most a biztosítónak a folytatólagos évi külön nem kötelezett, tehát egyébként nem perelhető díjakra is fennáll a felszólítási kötelezettsége, úgy semmivel sem indokolható, sőt visszás helyzetet teremtene oly álláspont, amely szerint a biztosítás mindaddig nem szűnik meg, amig a felszólítás meg nem történ4., illetőleg az abban megszabott utólagos teljesítési határidő le nem telt, vagyis amely szerint a biztosító oly esetben, midőn díjkövetelését per útján nem érvényesítheti, esetleg sokkal tovább marad kötelezve, mint mikor saját akaratán múlik, hogy díjkövetelését érvényesítse. Miután azonban még a kár-