Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - A jogcímvédelmi teória mai állása

696 Hogy azonban az MMT. ezt a iszabályt hozhassa, újabb generális szabályt is kellett kreálnia, mely az 512. §-nak alapjául szolgál. Ez az 509. §., amely új generális tételül' állítja fel, hogy az ingatlantulajdon törvényes korlátai bejegyzés nélkül állanak fenn. Mindezen megállapításokhoz Blau György hozzáfűzi még azt a kritikai megjegyzését, hogy a törvényes korlátozások fogalma nem talál a kétszeri eladás esetére, mert míg az erdőgazdasági, vadászati, vagy vízjogi tilalmat az ingatlan természetéből mindenki megismerheti, addig az előbb történt eladást nem. Fentiekben ismertettük az elméletek öt csoportját Blau György tanulmánya nyomán. A következőkben még ismertetni szeretnénk a pro és kontra érveket a kétszeri eladás — vitájának két fő ütközőpontja körül. Az egyik nem dogmatikai kérdés, hanem jogpolitikai Melyiket tekintjük az összeütköző érdekek közül védelemre méltóbbnak? Ez a kérdés szoros összefüggésben áll azzal a további kérdéssel, vájjon telekkönyvünk állapota, .fejlettsége melyik felfogás győzelmét indokolja. A második kérdés már dogmatikai. A rosszhiszem kérdése, illetőleg az, hogy miképpen minősül jogilag a birtokkal megerősített jogcím. Ad. 1. Mint Fürst László írja a Magánjog szerkezete c. munkájában, más a jogszabályalkotó értékelése, és más a jogszabály alkalmazójáé. A jogszabályalkotó absztrakt, általános érdekeket mérlegel. A jogalkalmazó konkrét érdekeket. Ez utóbbi mérlegelésben gyakran előfordul, hogy az absztrakt elvekhez való ragaszkodás konkrét esetben sérti igazságérzetünket. A jogbiztonság érdeke azonban az eseti igazságon felülemelkedik. Ha azonban azoknak az eseteknek a száma, ahol a summum jus, summa injuria igazsága jut érvényre, egy bizonyos elenyésző csekély számot túlhalad, esetleg fenyegető mérveket ölt, a bíró most már mérlegelheti, nem nőtt-e túl az élet a jogszabályon, nincs-e kényszerítő szükség a jogszabály megváltoztatására. A mi esetünkben látjuk az opt. 440. §-a teljesen hatázottan rendelkezik. Az a körülmény azonban, hogy a bírói gyakorlat immár negyven-ötven éve túltette magát rajta és azóta határozott irányt követ, azt mutatja, hogy a jogszabály nem felelt meg az élet követelményeinek. Hogy melyik fél érdekét tartsuk védelemre méltóbbnak, erre a kérdésre mindegyik író másképp felel. Reitzer szerint, hogyan kivánhatná meg az, aki saját magával szemben elmulasztota a köteles gondosságot, hogy más fokozottabb diligenciával legyen ő iránta. Több író egyenesen rámutat arra, hogy az első vevő nem nembánomságával, vagy hanyagságából mulasztotta el a bejegyzést, hanem egyszerűen az átruházási illetéket kivánta megtakarítani. Az méltóbb-e a védelemre — kérdezi viszont Almási Antal — aki annak betűiben bízva, a telekkönyvbe be tudott férkőzni akkor is, ha az előző szerződésről tudott, vagy