Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - A hűtlen elhagyás mint relatív bontóok

603 belekényszerítsük abba a dilemmába, hogy vagy beadja a bontókeresetet az első vétkes cselekmény tudomására jutásától számított 6 hónapon belül és ezzel végleg eltaszítja magától a másik felet, — avagy pedig a 6 havi határidőt elmulasztja és ezzel örökre elveszti bontási igényét! ad III. a) A cikkíró úr szerint az új perrendi törvényben „kimondandó volna, hogy ,,hűtlen elhagyás" és ,,tartós különélés" alapján a H. T. 80. §. a) pontja alá esőén bontópernek nem lehet helye." Eltekintve attól, hogy új alaki jogszabály semmi körülmények között sem alkalmas arra, hogy ily nagyfontosságú anyagijogi kérdést rendezzen, kétségtelen, hogy ily rendelkezés a H. T. rendszerét felborítaná, a gyakorlatban pedig tragikus méltánytalanságokra vezetne. Ha ugyanis hűtlen elhagyás és tartós különélés alapján csupán a H. T. 77. §-a alapján lehetne bontópert indítani, úgy az a vétkes fél, aki a házassági életközösséget a bírói felhívásban kitűzött határidőben elenyészően csekély időre helyreállítja, majd szándékosan és jogos ok nélkül újra megszakítja és ezt az eljárását félévente megismétli, örök időkre meghiúsíthatja a vétlen fél bontási igényét, mert a 77. §-ban a visszatérési szándék őszintesége és az életközösség helyreállításának tartós volta tényálladéki elemként nem szerepel.21) b) Ami a cikkíró úrnak azt a javaslatát illeti, hogy a H. T. 77. §. alapján kimondott bontásnál hivatalból revisio per saltumnak legyen helye: ez a rendelkezés alkalmas lehet arra, hogy a bontópert elhúzza és költségtöbbletet okozzon, de a megegyezéses válások megakadályozására semmiesetre sem. A válni akaró feleket az a tudat, hogy az elhagyás körülményeit és a visszahívó szándék komolyságát a legmagasabb bírói fórum is felülvizsgálja, legfeljebb arra fogja kényszeríteni, hogy jól „megrendezett", lehetőleg botrányos körülmények között történjék az elhagyás és hogy az „elhagyott" fél tanuk minél nagyobb serege előtt emlegesse hónapokon keresztül visszahívó szándékának komolyságát; az eredmény tehát nem változik, csupán a perbeli eszközök válnak a házasság intézményéhez és az ítélkezés tekintélyéhez méltatlanabbakká. A cikkíró úr a maga szigorú álláspontját azzal indokolja, hogy ,,a közvélemény már hosszabb idő óta követeli, hogy a kormány a könnyű és könnyelmű bontásnak gátat vessen". Ez a megállapítás megnyugtatólag épp oly kevéssé bizonyítható, mint a — legalább oly sokak által vallott — ezzel homlokegyenest ellenkező vélemény; a „közvéleményre" való utalást 21) A Kúria P. III. 1914/1918, sz. határozata — a visszatérés szükséges őszinteségének hiánya címén — bontott ugyan ott, ahol a visszahívás után az elhagyó fél egyetlen otthon töltött éjszaka után újra megszakította az életközösséget; a szubjektív tényállás (őszinteség hiánya) felhívása azonban tisztán mutatja, hogy a döntéshez a Kúria csupán a 80. §. gondolatvilágán át juthatott. Nem őszintébb-e tehát továbbra is nyíltan elismerni a hűtlen elhagyást relatív bontóokként is, mintsem kerülő úton jutni ugyanerre az eredményre és — törvényes tényálláselemek hijján — jogbizonytalanságot teremteni?