Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - A jelzáloghitelező jogállása a haszonélvezővel szemben

439 0 tehertételek már megelőztek és a haszonélvezetre csak előnytelenebb rangsorban kaphatok telekkönyvi bekebelezést, mint annakidején az állagra kaptam. Előfordult azonban a régebbi (háború előtti) behajtási praxisban az is, hogy — bár itt a haszonélvezet nem is szűnt meg, mint a fentebbi példákban — a behajtási eljárás során kért zárlati kezelés útján nem lehetett megfelelő eredményt elérni, az árverési kérelemnek pedig csakis ,,a haszonélvezet fenntartásával" adott helyt a bíróság (vh. tv. 163. §. 1. bek.), úgy hogy végeredményben a pénze után futó hitelező két szék között a pad alá került. Látjuk tehát, hogy a fenti ,.megnyugtató helyzetkép" látszólagos biztonsága minden személyi változás nélkül is csődöt mondhat a behajtási stádiumban, ahol azonnal komplikációk merülhetnek fel. Azt pedig már fentebb láttuk, hogy változás esetén — helyesebben a haszonélvezet megszűnte esetén — még behajtás nélkül is komplikációk vannak az újabb jognyilatkozat beszerzésénél és a rangsor kérdésénél. Az újabb (háború utáni) jelzálogos praxisban viszont előfordult, hogy épen a bíróságok gyakorlatában történt egy felette aggályos elhajlás, amely ellen végül is az érdekelt jelzálogintéz stek a TÉBE útján az Igazságügyminiszteriumhoz fordultak orvoslásért. Ekkor u. i. maguk a telekkönyvi hatóságok kezdtek arra az elvi álláspontra helyezkedni, íhogy mihelyt nem a tulajdonost illette a haszonélvezet, kifejezetten csak az ingatlan állagára rendelték el a jelzálogjog bekebelezését, s egyben elutasították az elsőbbség feljegyzését is azzal az indokolással, hogy: ,,ha az ingatlanra nem a tulajdonosnak, hanem más harmadik személynek van haszonélvezeti joga, akkor csak a haszonélvező kérelmére és csak a haszonélvezetre irányuló jelzálogjogi bekebelezésnek (?) lehet helye." Az ilyen vagy ehez hasonló értelmű másodfokú határozatok ellen — telekkönyvi ügyről lévén szó — további jogorvoslatnak sem volt helye, úgy hogy már-már attól lehetett tartani, hogy a telekkönyvi hatóságok gyakorlatában ez a téves és veszélyes irányzat állandósulni fog. Akkoriban2) az érdekelt jelzáloghitelintézetek egyenesen azzal a kérelemmel fordultak az Igazságügyminiszteriumhoz, hogy a 4420/1918. M. E. sz. kormányrendeletben lehetővé tett ,,közérdekű jogorvoslat" útján lépjen közbe. Erre azonban nem került a sor. Egyszerűen intern intézkedések és bizalmas eszmecserék útján sikerült ismét érvényre juttatni a helyes jogi felfogást, amelynek egyik sarkalatos pontja 2) 1928. nyarán. 1*