Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1. szám - A hitelélet helyreállítása

31 sel, miként lehetne alkotandó jogszabályokkal a betétesek érdekeit megvédeni és a takarékbetétek biztonságát elérni. Ezek a kérdések még ma is napirenden vannak, de mindinkább kialakul az a nézet, hogy az állami beavatkozás és a törvényes rendezés a bankhitel terén többet árthat a közgazdaságban, mint amennyit használ, mert a kapitalisztikus gazdaságban nélkülözhetlen iniciativát megölné és főleg azért is, mert a likviditás megítélésénél a változó helyi, időbeli, a gazdasági és az erőviszonyok játszanak döntő szerepet. De még aki joggal tart a gazdasági életbe való állami beavatkozás káros hatásaitól — amit az utolsó időkben szerzett szomorú tapasztalatok egyébként csak megerősítettek — annak is el kell ismernie azt. hogy épen a hitelélet terén találkozunk oly feladatokkal, amelyeknek megfelelő jogi megoldása, előnyös hatásokkal járhat. A szabályozásnak ez a módja ugyanis nem az irányításnak, vagy a túlreglementirozásnak a vonalába esik, hanem a hitelviszonyok megjavítására irányuló helyes prevenció szempontjait juttatná kifejezésre. Gondolok itt elsősorban a könyvvezetési kötelezettség betartását biztosító jogszabályok messzebbmenő kiépítésére. Minden tisztességes üzletvitelnek alapja a rendes, megbízható könyvvitel. Áll ez különösen azokra a gazdálkodó alanyokra, akik hitelt vesznek igénybe, a más pénzével gazdálkodnak s akikre vonatkozólag így fokozottabb mértékben érvényesül az a gazdasági és erkölcsi kötelezettség, hogy gazdálkodásuk módjáról megbízható módon számot adni legyenek képesek. Ennek a kötelezettségnek kikényszerítésére az érvényben lévő jogszabályok elég hatékonyaknak nem bizonyulnak. A Kereskedelmi Törvénynek a könyvvezetésre vonatkozó szabályai megfelelő szankciókat nem tartalmaznak. Az 1931-ben életbelépett hitelsértési törvény sem állapított meg világosan oly tényállást, melynél fogva azt, aki könyv vezetésére kötelezve lévén, e kötelezettségének eleget nem tett, már ez oknál fogva megfelelő büntetéssel sújtaná. A jelenlegi szabályozásnak ez a fogyatékossága teszi érthetővé az OHE 1933. évi jelentésének azt a megállapítását, hogy a fizetésképtelenné vált cégek 371^%-a könyveket egyáltalán nem vezetett s hogy ezek sorában nem egy oly céggel is találkozunk, amelynek évi forgalma a 40.000 pengőt meghaladta, vagy üzletkörüknél fogva nagykereskedőknek minősíthetők. Tisztában vagyok azzal, hogy a hatékonyabb jogi szabályozással az érdekeltségek részéről kiinduló megfelelő nevelő és propagandisztikus munkának kell együtt járnia. Ennek a felismerésnek jegyében indította meg kezdeményezésemre már az elmúlt év folyamán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ily irányú akcióját s bocsátott megfelelő könyvelési mintákat az érdekeltségek rendelkezésére. Ismételten szó esik a részvénytársasági jog reformjáról is. A gazdasági érdekek szempontjából a legdöntőbb szempont itt is csak az lehet, hogy e reform semmiképen se vezessen az üzleti életben elengedhetetlenül szükséges szabad mozgás korlátozására s ne vigye be a megkötöttséget a társaság belső életébe. E mellett azonban a hitelbíztonság erősítése szempontjá-