Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 9. szám - Igazgatósági tagok fizetése

524 tálát, vagy közzétételét megelőző időben keletkezett jogviszonyokra kiterjed-e a majdan hozandó jogegységi döntvény, hanem ezzel az az egész elvi kérdés fel van vetve és nyerne eldöntést, hogy t. i. a jogegységi döntvény (tehát minden jogegységi döntvény) mennyiben hat ki s mennyiben alkalmazandó a közzétételét megelőző időben keletkezett jogviszonyokra. Szerény megítélésem szerint így íncidentaliter eldöntetni ezt a fontos elvi és közjogi színezetű kérdést, nem helyén való. Még aziránt is kétség merülhet fel, hogy a jogegységi tanács hatásköre kiterjed-e ilyen kérdés eldöntésére. Jóllehet maga a megformulázás látszólag nem elvi élű, valójában messze túlmegy magán a konkrét kérdésen és tényleg az elvi kérdést egész általánosságban lesz hivatott eldönteni. Ezen mit sem változtat az a körülmény, hogy a megfogalmazás kapcsolatba hozza a felvetett problémát magával a 844. sz. határozatban kinyilvánított jogelvvel és a határozat közzététele, illetőleg köztudatba való elterjedésének időpontjával. Bármíképen döntse is el a jogegységi tanács az első számú kérdést, a második számú kérdésre adandó válasz csak egy és ugyanaz lehet mindegyik döntés esetén. És pedig az, hogy a jogegységi határozat nemcsak a jövőben, a döntvény meghozatala után keletkező, hanem a múltban létrejött jogviszonyokra is alkalmazandó, mert nincsen semmiféle törvényes jogszabály, amely ilyen időbeli caesurák közbeékelését megengedhetővé tenné és más jogi döntést engedhetne meg 1930 előtti és utáni időkben keletkezett megbízásokra. A kérdések eldöntésének bázisául mindig csak a Kt. szabályai lehetnek irányadók, s így az időbeli caesurákat csak a Kt. életbelépésének időpontja szabhatja meg, semmi más. Már most az a körülmény, hogy helyes-e, vagy helytelen az a törvényértelmezés, amelyre a 844. sz. elvi határozat és az erre támaszkodó, főleg a IV. sz. tanács határozatai nyugszanak, a 179;, §. 1. bek. és a 182. §. értelmezésének egybevetésénél ez semmiképen nem gyakorolhat befolyást a hozandó döntvény időbeli alkalmazhatósága tekintetében. Még akkor sem, ha a hozandó jogegységi döntvény nem is tenné magáévá a 844. E. H.-ban kimondott jogelvet, hanem az ellenkező álláspontra helyezkednék. Más kérdés az, hogy az időmúlás és bizonyos természetű igényeknek huzamosabb időn át való indokolatlan nem érvényesítése miképen befolyásolja ezen igények fennállását, s hogy hosszú évek elteltével lehet-e ily pereket indítani. Ennek semmi köze nincsen a döntvény visszaható erejéhez. Bírói gyakorlatunk e részben helyes utakon jár, amikor a forgalombiztonság, de a felek egyéni biztonságérzete szempontjából is felállította az ismert jogtételeket. Aligha kétséges, hogy legfőbb bíróságunk a megtámadási perek gyakorlatában sem fog eltérni ettől a helyes elvtől, s nem fogja megengedni azt, hogy lezárt jogviszonyok évek elteltével újból megbolygattassanak és a felek tuda-