Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1934 / 10. szám - Magyar Védjegyjog. Irta: Beck Salamon
G17 vény kielégítő rendelkezései folytán és a védjegytörvény ily magyarázata ellen csak azért kell szót emelni, mert egyébként a szóbaníorgó tényállás büntetlensége a törvény kijátszására mutatna utat. Ugyané fejezetben emlékszik meg szerző — két érdekes, régen lezajlott eset kapcsán — a védjegytörvény 5. §-áról és p. a Brázay— Brázai és Törley—Törlei esetekről. Az első eset az én közreműködésem mellett folyt le. Ha osztanom is kell a szerző ama kifejtéseit, hogy a bíróságok helytelenül hivatkoztak ez esetekben arra, mintha az 5. §. nem vonatkoznék a szóvédjegyekre is, jóllehet e §. keletkezésekor a puszta szóvédjegyek lajstromozása nem volt lehetséges, mégis e magyarázatot a párisi unió szerződés 8. cikkének sérelme nélkül lehetne elfogadni, mit bővebben e helyütt kifejtenem nem lehet, úgy de a szerzőtől említett ezekben az esetekben nem is volt szükség, hogy a bíróság a látható visszaéléssel szemben az 5. §. értelmezésével ily értelemben foglalkozzék. Egyszerűen megtehette volna azt, hogy azt mondja, hogy a „Brázai" és a „Törlei" nem is a saját nevét használta azon a jegyen, de saját nevét magyarosította oly végből, hogy a közismert — notoirement connue — név felhasználásával visszaélésen hozzon árut — ily idegen név alatt — forgalomba. 15. Büntető eljárási rendelkezések. Alig hinném, hogy következetlenséggel fogok vádoltatni, ha osztom szerző e §-ban kifejezésre jutó nézetét — a bíróság illetékességéről szóló fejetgetései között — amely szerint: ,,A védjegyes árú szóbeli megemlítése, illetve az ennek szállítására vonatkozó kötelezettségvállalás még nem védjegybitorlás". Hiszen ilyenkor még mindig lehetséges, hogy az eladó a valódi árut küldi. 16. Nemzetközi védjegyjog. E fejezet méltóan sorakozik az anyag eddig is kitűnő feldolgozásához, ha nem is találom pl. túlságos szerencsésnek a II. §. 14. pontjában az unió-egyezmény 4. cikkének szembeállítását annak 6. cikkével, mert hiszen ezekben két különböző kérdés nézőszögéből van elrendezve az ott tárgyalt kérdés. A 4. cikk a prioritás jogát biztosítja az unió bármely országában való letétel esetére, amit helyesnek kell felismernünk, miglen a 6. cikk az ú. n. telle-quelle kérdését tárgyalja, amelynél nem szükségképen az első lajstromozásnak kell és lehet döntőnek lennie, hanem az egyezmény elég helyesen körülírt származási országban történt lajstromozásához fűzi azt a jogot, hogy a védjegy úgy lajstromozandó és oltalmazandó az unió többi országában is. A munkának alig szolgált volna hátrányára, ha szerző bevezetőül a magyar védjegyjog történelmi fejlődését előrebocsátotta volna, amely esetben pl. ott, ahol a szabadalmi bíróság kompetenciájáról beszél, nem kellett volna magát sokszor ismételve úgy kifejeznie: „a keresk. miniszter — ma a szabadalmi bíróság".