Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 10. szám - Perreutasítás és mellékbeavatkozás

588 fél elősegítése abban, hogy pernyertes legyen. E célból a mellékbeavatkozó a Pp. 88. §-a alapján jogosítva van a fél érdekében a per állása szerint minden megtehető cselekményt véghezvinni. Már ennek a két szakasznak az egybevetéséből okszerűen arra kell következtetni, hogy ha a mellékbeavatkozónak joga valamelyik felet, jelen esetben az alperest, a pernyerésben elősegíteni és e célból joga van minden szükséges cselekményt véghezvinni, akkor természetesen joga van ahhoz is, hogy a tárgyaláson meg nem jelent alperes helyett a keresettel szemben az ellenkérelmet előterjessze. Meg kell adni a mellékbeavatkozónak ezt a jogot különösen a V. T. 119. §-a alapján történt perreutasítás esetében, mert ezekben az esetekben az alperes, — a végrehajtást szenvedő, — rendszerint olyan valaki, akinek a megindított perhez semmi érdeke nem fűződik. Őt elárverezték. Ránézve egészen közömbös, hogy a bírói letétben lévő pénzt a háztulajdonos, vagy a hitelező kapja-e, sőt, mint a fentvázolt esetben is, minthogy az igénylő az édesanyja, talán még inkább ahhoz fűződik érdeke, hogy a pénzt az igénylő kapja, vagyis, hogy a felperes a pert megnyerje. Ezért nem is jelenik meg a tárgyaláson. A V. T. 119. §-nak kétségtelen hibája az, hogy kifejezetten a végrehajtást szenvedővel szemben utasítja perre az igénylőt, holott sokkal célszerűbb és okszerűbb lenne olyan jogszabály, hogy az elsőbbségi igénylőt csak a kifogásoló hitelezővel, avagy a végrehajtást szenvedővel és a kifogásolóval szemben kell perre utasítani, hogy a per valóban per legyen és tisztázza azt a kérdést, hogy az igénylőnek van-e jogos követelése vagy sem. A törvénynek nem lehetett az a célja, hogy a perre utasítás egy komolytalan formasággá sülyedjen, amikor is az elsőbbségi igénylő egy a fia ellen hozott mulasztási ítélettel vigye el a hitelezők elől a fedezetet. Komoly perreutasítás tehát csak a tényleg ellenérdekű felek között képzelhető. A V. T. az ingatlanárverési vételár felosztására vonatkozó rendelkezései ennek megfelelően is szabályozzák a kérdést. A fentiekből kétségkívül következik, hogy a V. T.-nek 119. §-a, amely szerint a perre utasított igénylő a pert a végrehajtást szenvedővel szemben tartozik megindítani de lege ferenda olyképpen volna módosítandó, hogy az igénylőt a kifogásolóval szemben kell megállapítási perre utasítani. Egyébként a fentemlített esetben a budapesti kir. Törvényszék mint fellebbezési bíróság a tárgyaláson megjelent mellékbeavatkozónak a perbe való beavatkozást, illetve a védekezés előterjesztését megengedte azzal az indokolással, hogy mivel a Pp. 88. §. értelmében a mellékbeavatkozó jogosítva van a fél érdekében a per állása szerinti minden cselekményt véghezvinni, tehát az egyáltalában nem védekező alperes érdekében a mellékbeavatkozó érdemleges védekezést is előterjeszthet. (31. Pf. 17534/1933.) Egy más esetből kifolyóan a kir. Kúria C. I. 4431/1933. számú ítéletével ugyanezt a kérdést, ugyancsak a fenti indokolással hasonlóképpen döntötte el, hozzátéve még azt is, hogy a felperesnek a per hiányára vonatkozó érvelése nem helytálló, mert a Pp. 147. §-nak 1. bekezdése értelmében az idéző végzéssel ellátott keresetlevél kézbesítésével beállanak a perindítás hatályai. A fentiekből okszerűen következik, hogy ha fizetési meghagyás kibocsátása esetén az adós ellentmondással nem él, a mellékbeavatkozónak joga van az ellentmondást előterjeszteni és az adós helyett a pert lefolytatni. A mellékbeavatkozó ezen jogának gyakorlása azonban a gyakorlatban elég körülményes, mert ha feltételezi, hogy az adós nem fog védekezni, állandóan figyelnie kell, hogy mikor indítja meg a perre-