Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9. szám - A ranghellyel rendelkezés sorsa Magyarországon

523 fektették. Gazdasági életünk vázát egy teljesen új vázzal cserélték fel. Azóta ez a váz folytonosan alakult. Az 1925. és 1927. évek úgynevezett Hivatalos Összeállításai az alapvető intézkedések érintetlenül hagyása mellett a kincstári érdekek mind túlzottabb érvényesítése irányában alakították azt át. Gondoskodtak arról, hogy a gazdasági élet ne nyugodjék meg, ami annál súlyosabban esik latba, mert a pénzügyi adminisztrációban is gondoskodtak az állandó nyugtalanításról azáltal, hogy utolsó időben divat lett az egyes adóügyi rendelkezésekben új rejtett adóztatási alapokat fedezni fel és az eddig már megszokott értelmezést új, az adózóra nézve hátrányosabb irányba terelni. A helyes az lett volna, hogy időt adunk adórendszerünknek a megszilárdulásra és arra, hogy gazdasági életünk rendezkedjék be az új adórendszernek megfelelő módon. Ennek a szempontnak jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen minél régibb valamely adótörvény, annál igazságosabb és az időmúlás a gazdasági élet alkalmazkodási képessége folytán az eredeti igazságtalanságokat is megszűnteti. Ezzel szemben az új reformok bevezetése mindenkor a meglévő rendszerhez hozzáilleszkedett érdekek sérelmével jár. Egyéb gazdasági okok is aggállyal töltenek el a reformmal szemben. Az eddigi reformok és pótrendeletek mind csak a terhek fokozódását jelentették, pedig Tyler legutolsó jelentése szerint is teherbíróképességünk nem fokozható. A Polgári Jog, mint amely a jogászi felfogásra különös súlyt fektet, még fokozottabb aggodalommal látja a reformokat. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a rendeletek nem egészen alkotmányos módon jönnek létre, de némileg enyhítette az ebből eredő hiányokat az, hogy az érdekeltségeket meghallgatták. Félünk, hogy ez nem fog megtörténni, mert az utóbbi időben napvilágot látott rendeleteknél sem történt meg. Pedig valószínű, hogy akkor, ha ez megtörtént volna, azok a jogászi kisiklások nem következtek volna be, amelyek a legutolsó rendeleteket tarkítják. Hogy egyebet ne említsünk, hivatkozunk a 16400/1933. M. E. sz. rendelet 6. §-ára, amely perpetuálja az egyszer történt adóbekebeiezés rangsorát a kincstár javára; ugyanennek a rendeletnek 7. §-ára, amely az ingatlant terhelő törvényes elsőbbséggel bíró köztartozásokat teljes összegükben rendeli soroztatní abban az esetben, ha az ingatlan egy része vagy hányada árvereltetett el; az elévülési jognak a KKHÖ-n át kifejlődött teljes visszaszorítására. Ezek mind olyanok, amelyek nagyon alkalmasak arra, hogy a jogászban aggodalmat ébresszenek abban az irányban, vájjon a készülő reformok a helyes jogászi felfogás követelményeinek megfelelnek-e vagy sem? 2