Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - Kártérítési felelősség antiszociális magatartásért

47 — A Polgári Jog m. é. novemberi számában Jogéleti Munkaterv címen Dr. Király Ferenc személyével kapcsolatban arról számol­tam be, hogy ő az International Law Association őszi konferenciája elé a karteljog nemzetközi egységesítése tárgyában elaborátumot készül terjeszteni. Ezt a közleményemet helyreigazítom olyképen, hogy Dr. Király Ferenc, mint az I. L. A. nemzetközi kar­teljogi bizottságának főelőadója és a Nemzetközi Kereskedelmi Ka­marához kiküldött megfigyelője, a nemzetközi kartelegye z­mény tervezetét készíti — és pedig az International Law Association londoni elnöki tanácsának felkérésére. Az Ügyvédotthon 6200 példányban szétküldött körlevelében minden magyar ügyvéddel megismertette az Egyesület céljait és terv­bevett intézményeit. A körlevélhez kérdőív volt mellékelve avval a kérelemmel, hogy a föltett kérdésekre adandó válaszokra a vezető­ségnek statisztikai célokra van szüksége és ezért azok is küldjék vissza, akik negatív feleletet adnak. Miután eddigelé a kérdőíveknek csak elenyésző csekély része érkezett vissza, az Ügyvédotthon kéri a kollegákat, hogy mindenki mihamarabb töltse ki és küldje vissza az íveket. Az Otthon megnyitása küszöbön áll. A vezetőség felhívja mind­azokat a nyugdíjas ügyvédeket, akik nyugdíjuk 400 P-nyi részének le­kötése ellenében az Otthonban elhelyezést óhajtanak, küldjék be pá­lyázatukat november 20-ig. IRODALOM. A magyar és a külföldi adórendszerekről. Érdekes pénzügyi munka jelent meg Genfben a Népszövetség kiadásában, mely L'imposition des entreprises étrangeres et nationales címet visel. A nemzetközi pénzügyi joggal foglalkozó szakemberek gazdag pénzügyi anyaggal bővíthetik tudásukat e munka tanulmányozá­sával, megismerhetik a világ összes nagyobb államainak és a jelentősebb európai államok adórendszereit és azokat a vitás adóproblémákat, melyeknek megoldásával a Népszövetség is foglalkozik. A munka I. és II. kötete az európai államok adó­rendszereit tárgyalja különös tekintettel a belföldi és a külföldi vállalatok adózására, míg a III. kötet a fontosabb amerikai, afrikai és ázsiai államok adóiról tájékoztat. A M. kötet több más európai állam mellett külön tárgyalja Magyarország adóit is és a külföldi vonatkozásban érdekelt vállalatok adózási sza­bályait, A magyarországi anyagot dr. Kneppó Sándor minisz­teri osztályfőnök dolgozta föl. A több mint 500 oldalas II. kö­tet Grill könyvkereskedésében szerezhető meg.

Next

/
Thumbnails
Contents