Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 4. szám - Módosítási javaslat a Ppé. 18. §-ához

241 hogy a férj el sem tudta hálni a házasságot .Más esetben elutasította a felp eres feleséget a házasság felbontása iránti keresetével, melyben a férj által elkövetett tettlegességet érvényesítette mint bontóokot, mert —• miután férjével évekig a legnagyobb egyetértésben együtt élt — a tettlegességre kihívó magaviseletével ő maga szolgáltatott okot. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban rámutatott az előadó, hogy a „hűtlen elhagyás", mint a 80. §. a) pontjára fektetett relatív bontóok, újabban meglehetős ritkán érvényesíthető sikerrel. Mert a Kúrián az a felfogás uralkodik, hogy a férj tartozik visszafogadni feleségét (az életben az a tipikus jelenség, hogy a feleség szakítja meg a házassági életközösséget és nem a férj), még ha ez ismételten szakította is meg az életközösséget, azonban nem a végleges elhagyás szándékával, feltéve természetesen, hogy nem forognak fenn egyéb olyan körülmények, melyek folytán a férj jogosan megtagadhatja a visszafogadást. Ennélfogva az a mindennapi eset, hogy a feleség a házasfelek civódása folyományaképen hazautazik szüleihez, még nem érett meg arra, hogy bontó per formájában a bíróság elé kerüljön. Az előadó szerint ezekben az esetekben különösen nyilvánulnia kellene annak a mondásnak, hogy „az ügyvéd a per első bírája". Mert szerinte nagyobb a valószínűsége annak, hogy a házasfelek ki fognak békülni, ha erre nézve a kezdeményezés az ügyvéd, illetőleg ügyvédek részéről már akkor kiindul, mikor ügyük még nem került a bíróság elé. Annak a komolyságnak az illusztrálására, mellyel a Kúria a házasság intézményét bírálja, az előadó azt is felhozta, hogy mihelyt a per adataiból azt látja, hogy pl. a férj azért akar „elválni", mert nem látja megvalósítva azokat a földi reményeket, melyeket a házassághoz fűzött, vagy mert megunta a feleségét, a legnagyobb könyörtelenséggel bánik el vele és gyakran mellőzi a formai jog által esetleg javára szolgáló körülményeket. Azonban hasonló elbánásban részesíti pl, azt a feleséget, aki férjes voltát arra használja fel, hogy ú. n. „szabad életet" folytasson, még ha nem is nyert beigazolást, hogy a házastársi hűséget megszegte, aki esztelen költekezésével férjét anyagilag tönkre akarja tenni, vagy az ugyancsak tipikus esetenként felmerülő földműves feleséget, aki különböző ürügyek alatt elhagyta nálánál jóval idősebb férjét, mert „nem akart ráíratni földet". Az előadó szerint még kevésbbé, mint a házasság intézményének komoly volta, ment át a köztudatba, hogy a Kúria a különélés alatt is, míg a házasság jogilag fennáll, épen olyan szigorral megköveteli a házastársi hűséget, a házastárshoz méltó magatartást, a kölcsönös becsülést, sőt támogatást is, mint az együttélés tartama alatt. Hivatkozott arra, hogy rendszerint megvalósítja a 80. §. a) pontjában írt bontóokot az a feleség, aki a különélés alatt egy idegen férfival, aki neki udvarol, az utcán karonfogva sétált, vagy az a férj, aki a különélés alatt nyilvános házban megfordult. A kölcsönös becsülés tekintetében hivatkozott arra a nemrégen megtörtént esetre, hogy egy vidéki kereskedő férjet a Kúria ismételten elutasított bontókereseteivel és hogy a feleség, mikor a Kúria elutasító ítélete utoljára tudomására jutott, ismerősei előtt gyalázó kifejezésekkel illette férjét. Ez elég volt ahhoz, hogy a Kúria a házasságot a férj újabb bontókeresete folytán a feleség vétkességének kimondása mellett felbontsa. Egy másik esetben a feleség jogos ok nélkül szüntette meg a házassági életközösséget és az ideiglenes nőtartásdíj iránti pert jogerősen elveszítette. A férj által ezután folyamatba tett bontó per tartama alatt a feleség nyomorba jut, minek folytán a felek közös barátja a férjhez fordul, hogy adjon valamit