Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 4. szám - Árproblémák

189 alakulást, ha a külkereskedelmi forgalomnak nem szabtunk volna korlátokat. A másik lehetőség a vállalatok önköltségeinek figyelembevétele. Azonban szerény nézetem szerint ebben az esetben sem szabadna a konkrét önköltségekből kiindulni. Ez már azért sem lehetséges, mert hiszen az azonos cikkeket előállító vállalatok önköltségei is különbözők. Más költségekkel dolgozik egy jól vezetett vállalat mint egy rosszul vezetett, különbségeket okoz az, hogy saját szabadalmakkal dolgozik-e, avagy pedig licencdíjakat fizet, hogy saját tőkével dolgozik, vagy adóssági kamatokat is kénytelen előteremteni, stb. stb. Még fontosabb azonban talán, hogy az az ármegállapítás, amely a vállalatok tényleges önköltségeihez igazodik, nem nyújt biztonsági szelepet az ú. n. „hibás diszpoziciók" ellen. Ilyen elgondolás mellett vállalat soha sem mehetne tönkre. Már pedig a gazdasági életnek szüksége van arra a biztonsági szelepre, hogy a feleslegesen alapított vállalatok, avagy pedig — ami persze kegyetlenebb dolog — azok a vállalatok is, amelyeknek létjogosultsága eredetileg megvolt, de időközben elveszett, tönkre menjenek. Ezért az egész árelemzés számára, akármilyen nehéz is az, valamiféle sémát kellene felállítani. Ki lehetne indulni például abból, hogy az egyes iparvállalat azzal a feltevéssel létesült, hogy normális viszonyok között kapacitásának átlag 70%-át tudja kihasználni. Az önköltség kalkulációjának tehát azon feltevés mellett kellene megtörténnie, hogy az előállított egységre eső fix költségeket, tehát az állótőkekamat és törlesztési hányadát, valamint az általános költségeket is úgy kell szétosztani, hogy minden egyes egységet olyan összeg terheljen, amely annak felelne meg, ha az összkapacitás 70%-nyira volna kihasználva. Ha tehát az illető iparvállalat konjunktúrája rossz és kapacitása 70%-át sem tudja kihasználni, akkor az árelemzés által elismerendő önköltség nem fedezné a teljes tényleges önköltséget, ami rossz konjunktúra mellett elkerülhetetlen és szabad verseny esetén hatósági beavatkozás nélkül is bekövetkeznék. Ilyen esetben a gyengébb, nagy adóssággal terhelt iparvállalatok esetleg tönkre is mehetnek. Ez azonban, ismétlem, a hibás diszpoziciók ellensúlyozásának egyetlen gazdasági módja és a válságokból való kilábalásnak előfeltétele. Azokban az esetekben viszont, amelyekben az egyes iparvállalatok kedvező konjunktúrának örvendenek és kapacitásukat 70%-nál nagyobb mértékben tudják kihasználni, addicionális haszonra tudnának szert tenni, ami szabad verseny mellett is éppen a jó konjunktúra következményeképpen szintén bekövetkeznék. Más vonatkozásokban is elég mereven megállapított sémákból kellene kiindulni. így például a kihitelezési veszteségeknél nem a tényleges veszteségek azok, amelyek elismerendők, hanem egy a szakma szerint méltányos veszteségnek megfelelő veszteségi hányad. Ha az egyes vállalatot rendkívüli óvatosan vezették, vagy akár csak szerencséje volt és kevesebbet veszített, a különbözet jogos nyereségét képezi, míg ha könnyelmű vezetés vagy szerencsétlen véletlenek következtében az átlagnál többet veszített, a különbözetért az ármegállapításnál nem le2