Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 4. szám - Árproblémák

182 tételeivel, amelyek közvetlenül nem rentábilisak, a fennálló adósságok aránya még súlyosabbnak látszik. Az adósságok öszszegének a nemzeti vagyonhoz és az adósságok kamatterhének a nemzeti jövedelemhez viszonyítottan való rendkívüli megnövekedése idézte elő azt a gazdasági és politikai nyomást, amely az amerikai kormányt infláció előidézésének megkísérlésére és az aranystandard feladására késztette. Az Egyesült Államok pénzügyi politikájának vezérlő szempontja tehát elsősorban belföldi áremelkedéseknek az előidézése. Ezeknek az áremelkedéseknek kettős volna a feladata. Egyrészt a fennálló adósságok terhét kívánják általuk csökkenteni és ezáltal a fizetésképtelenségi mozgalomnak gátat vetni, másrészt pedig a gazdasági életet kívánják általa fellendíteni. Ezt az utóbbi célt ugyanis az áremelkedések többféleképen szolgálhatnák. Egyfelől megjavul a termelés rentabilitása, ha az árak emelkedése mellett a termelési költségek egy része változatlan marad. Másfelől pedig az eladósodottság rendkívüli nagysága mellett lehetséges, hogy az áremelkedések révén ismét megközelítődik az a jövedelemelosztási helyzet, amely az árszínvonal csökkenése előtt fennállott s amelyhez a termelői apparátus arányai jobban vannak hozzáidomulva, mint a válság során kialakult új jövedelemeloszlási helyzethez. Végül pedig, minthogy a belföldi árszínvonal jelentősebb emelkedését a külfölddel való kapcsolatok következtében csak a dollár intervalutáris értékének csökkenése révén lehet biztosítani, számoltak azzal, hogy az utóbbi körülmény, amely tehát az előbb említett célok megvalósításának és a jelzett eszközök alkalmazásának szükségszerű feltétele volt, a megvalósítani kívánt célokhoz közvetlenül is hozzájárulhat azáltal, hogy az Egyesült Államok külföldi versenyképességét növeli. E szerint a beállítás szerint tehát jelentős különbség áll fenn a dollár árfolyamhanyatlása és a fontnak 1931. őszén bekövetkezett árfolyamcsökkenése között. Mert míg a dollár nemzetközi pozíciója az aranystandard feladásakor nem volt veszélyben, addig az, hogy Anglia 1931. őszén feladta az aranystandardot, Anglia akkori devizagazdasági helyzete mellett elkerülhetetlen volt. Angliának nemzetközi kereskedelmi helyzetét kellett erősítenie. Ezért az angol gazdaságpolitika őrködött is azon, hogy a font árfolyamcsökkenése ellenére a belföldi árszínvonal a lehetőséghez képest változatlan maradjon. Ezzel szemben a dollár árfolyamcsökkenése az Egyesült Államokban inkább csak a belföldi áremelkedések kikényszerítésére irányuló törekvéseknek volt a függvénye. Ezek az elgondolások irányították Amerika pénzügyi politikáját. A feltevések, remények és elgondolások azonban nem igazolódtak teljes mértékben. Egyrészt ugyanis, bár kisebb mértékben, a világpiacon megismétlődött az, ami akkor ment végbe, amikor Anglia kényszerült az aranystandard feladására. A világ egyik leghatalmasabb termelő országa és piaca valutájának értékmegváltozása visszahatott a világpiaci árszínvonalra és az árak bizonyos lemorzsolódását idézte elő, ami az Amerikában várt áremelkedések ütemét némileg meglassította. Ez is közre-