Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 3. szám - Közszerzemény és igényper

145 vállalat egész ipari üzemét vezető „mesterré" vagy „előmunkássá" válik: a rendelet és az ezen alapuló joggyakorlat azonban mindezt figyelmen kívül hagyja. Hogy a bírói judikatura néha mily komikusan kicsinyes ismérvekből kénytelen megállapítani azokat a tényeket, amelyek a rendelet alkalmazhatósága szempontjából lényegesek, az köztudomású. Szabadjon példának okáért azt az esetet idéznem, amidőn egy szabócég próbakisasszonya pereskedik: a bíróság azt kutatja, hogy az illető kisasszony a vevők előtt csak billegette-e magát a bemutatott toilettekben vagy itt-ott talán maga is eladott; ha egy nagy cégről van szó, ott a próbakisasszonynak nem kell a vevővel alkudnia is, ilyformán ő csak ipari alkalmazott, ha azonban egy kisebb cégről van szó, melynél a kisasszonynak itt-ott le is kell ereszkednie a vevőhöz és ,.kereskedelmi tevékenységet" is ki kell fejtenie: akkor már vita férhet ahhoz, hogy nem kereskedősegédről van-e szó, akit már széleskörű felmondási és végkielégítési jogok illetnek meg. Avagy: mészárosüzletben miért tekintendő az alkalmazott csak ipari segédnek, ha ő hust vág, csontot darabol, szalonnát füstöl, stb., míg ha hozzá sem nyul a tőkéhez és a késhez, ellenben papirosba csomagolva a párisit és az előre kikészített porció húsokat a vevőnek kiszolgáltatja: akkor ő már kereskedősegéd, aki magasabb kategóriába tartozik. Az élet minduntalan megcáfolja ennek a megkülönböztetésnek rácionális voltát és jogpolitikai indokoltságát. A gyakorlati jogásznak nemcsak sok oktalan boszuságot okoz de lege lata fennálló megkülönböztetése ipari és kereskedősegédnek, úgyszintén ipari tisztviselőnek és termelő alkalmazottnak: hanem sokszor lelkiismereti töprengést is vált ki benne, az ügy első bírájában ez a semmivel meg nem indokolható szociális és jogi szétválasztás. Nézetünk szerint az általános alkalmazotti kódex van hivatva mihamarább ezen a súlyos igaztalanságon segíteni és a jog nivelláló hivatását e téren is betölteni. F. P. Közszerzemény és igényper. A P. V. 2713/1933. számú kúriai ítélettel eldöntött esetben (Jogi Hírlap 1934., 24.) a végrehajtást szenvedő felesége azon az alapon nyújtott be igénykeresetet, hogy ő a lefoglalt ingókat a férj ellen korábban foganatosított közigazgatási árverésen saját külön vagyonából a maga részére megvette. A kir. Kúria a keresetnek helyt adott. A döntés maga helyes, de megemlítésre érdemes az indokolás két megállapítása. Az egyik az, hogy a házasság tartama alatt vétel útján szerzett vagyon közszerzemény lévén abban az esetben is, ha a szerzés alapjául a nő külön vagyona szolgált, „a felperes a keresetben megjelölt ingókra a házasság tartama alatt érvényesíthető tulajdonjogot nem szerzett". A premissza helyes, a konklúzió azonban rendkívül aggályos. Mindenekelőtt azt lehet következtetni belőle, hogy ha van a házasság tartama alatt nem érvényesíthető tulajdon, úgy ugyanennek a tulajdonnak érvényesíthetőnek kell lennie a házasság megszűnte után, holott a Kúriának nyílván nem volt szándékában oly tulajdonjogot