Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 3. szám - Szemelvény az 1934. évi részvényjogí bírói gyakorlatból

134 zésre juttatja azt az elvet, hogy kollektív cégjegyzésről csak akkor szólhatunk, ha a cégjegyzési jogosultsággal felruházottak együttes nyilatkozata által nyilvánul joglétesítő akarat s nem ilyen létesül, ha külön-külön akár fel vannak ruházva a jogosultak cégvezetési joggal, akár nincsenek. Egyenesen jogalkotó jellegű az a másik határozat, amely szerint a pénzintézetek a bírói felügyelet körében oly alapszabályok alkotására kötelezhetők, amely az évi mérleg közzétételének módját minden vonatkozásban megnyugtatóan határozza meg, esetleg az évi mérleg hírlapi közzétételét rendeli el (C. IV. 1870/1931.). E döntésnél figyelembe kell vennünk, hogy a 632. E. H. szerint nincs oly bírói gyakorlat, amely a r.-t. mérlegének hírlapi közzétételét kötelezően előírná. Végül kiemelni kívánjuk az év részvény jogi gyakorlatából a C. IV. 1788/1931. 189. sz. ítéletét. Tudvalevőleg a 844. sz. E. H. az igazgatóságot megfosztja ama jogtól, hogy a maga részére díjazást állapítson meg. E szabályt tovább fejleszti az idézett ítélet. Eszerint a közgyűlést illető e jogkört maga a közgyűlés, sőt az alapszabályok sem ruházhatják át az igazgatóságra. Nézetünk szerint az a határozat túlmegy a 844. sz. E. H. rációján s a célszerűségi határokon. Az alapszabályok ily irányú intézkedése feltétlenül megáll, nem ütközik fennálló szabályba, s a K. T. 174. §-a mellett nem válhat megtorolhatatlan visszaélések forrásává. A mérlegben 1 pengővel értékelt üzem tekintetében a C. IV. 4327 1931, sz. ítélet a megtámadási keresetnek nem ad helyt, amikor az üzem a megállapítást követő évben tényleg megszűnt. Az ítéletből kiolvasható, hogy az üzem berendezése tényleg többet ért, azonban a mérleg egyenlege, tehát a végeredmény helyes s a fenti igazságossági princípiumot nem sérti. A Kúria tehát egyenesen túlteszi magát a törvény szabályán (K, T. 199. §.), sőt túlmegy a legújabb tervezeteken (Kuncz Ödön tervezete 1932-ből 81. §.), ha az élet törvénye, a felmerült kérdés a maga egészében mást diktál. Ezt s a fenti példákat nem azért hoztuk fel, mintha ezzel bármit is, — elsősorban a felsőbírói gyakorlattal jobban egyező jogszabályalkotás szükségét óhajtanánk bizonyítani. Épen nem; vagy legalább is nem e vonatkozásban; ezek az ítéletek számunkra ép azt bizonyítják, hogy az élet az élet esetlegességeihez legjobban simuló szabályoknál is komplikáltabb, amelyet uralni csak az a bölcsesség tud, amely a jogszabályok teljes fegyverzetében a jogszabályt eszköznek tekinti a való élet igazának diadalra jutásában. H. L.