Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1934 / 3. szám - A jog tragikuma
123 hogy a fatermelő minél akadálytalanabbul adhassa illetve zálogosíthassa el kitermelt fáját, és juthasson vételárhoz, illetve hitelhez. Tudvalevő, hogy mind a perfekt tulajdonátruházáshoz, mind pedig az aggálytalanul érvényes zálogszerzéshez az ingó tényleges átadása szükséges. Ennek megtörténte nélkül az óvatos vevő vételárat nem fizet, az óvatos hitelező kölcsönt nem folyósít. A vételár megfizetésének, illetve kölcsön folyósításának ezen akadályát elhárítandó, a rendelet a fatermelő által kitermelt és összerakott (sarangolt) tűzifa tényleges átadásának szükségességét elejti, és ezzel szemben elegendő a) a. fatermelővel kötött oly szerződés, amelynek értelmében a fatermelő a vevőre átruházott, illetve a kölcsönnyujtónak elzálogosított ilyen tüzifamennyiségeket a vevő illetve záloghitelező részére tartja őrizetben, feltéve még, b) hogy a fatermelő részéről ily értelmű bejelentés a kitermelt tűzifa tárolási helye szerint illetékes erdőhivatalnál megtörténik, és c) e tény illetve bejelentés az ott felfektetett jegyzékre (lajstrom) felvétetik. Nyilvánvaló ezekből, hogy e rendelet bevezette jogunkba a falajstromzálogjogot, mint az ingójelzálogjognak egy kvalifikált (közhitelű lajstromba történő, konstitutív erejű bejegyzésben álló) formáját (V. ö. 1927: IX. t.-c. 12. §. a hajójelzálogról, svájci Ptk. 885. §. Viehverpfándung). Végrehajtási törvényünk a végrehajtás által sértett tulajdonjog (illetve erősebb jog) védelmére az igényper jogorvoslatát adja az e jogban sértett harmadik személynek. Ezen jogvédelmi eszközt azonban magának a jogsérelmet szenvedő harmadik személynek kell igénybevennie. E szabálytól eltérően a K. K. H. Ö. 59. §. 2. bek.-e szerint és az ott megjelölt körben a végrehajtást szenvedő élhet igényperrel a harmadik tulajdonos érdekében. Ismét más irányú kivételt létesít ezen rendelet is, nevezetesen azt az érdekes alakijogi rendelkezést tartalmazza, hogy ha már a vevő tulajdonát képező fát az eladó ellen vezetett végrehajtás során lefoglalják, ez ellen a vevő is, az eladó is előterjesztéssel élhetnek. Az elgondolás t. i. az, hogy ha az átruházás az erdőhivatali jegyzékkivonattal igazolva van, az előterjesztés tárgyalás nélkül akár azonnal is elintézhető és a lefoglalt fa végrehajtási zár alól feloldható. Végül a rendelet a belföldi származású tűzifa értékesítésének előmozdítása céljából elrendeli azt is, hogy f. évi március 8-tól tűzifát közforgalmú szállítási eszközön csakis szállítási igazolvánnyal lehet szállítani, amínekfolytán a földmüvelésügyi miniszter, amennyiben az ország tüzifaellátásának biztosítása vagy a belföldön kitermelt tűzifa értékesítésének előmozdítása céljából szükséges, a tűzifa szállítását korlátozhatja. A szállítási igazolvány igénylését, a tűzifa elosztását és kiadását, továbbá a tüzífakészletek bejelentését az egyidejűleg (Bp. Közlöny 1934. január 21.) megjelent 11.000/1934. F. M. sz. r. szabályozza. *