Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Az ügyvédség 1932-ben

64 a kincstárnak akarnak megtakarításokat eszközölni, vagy az ügyvédség baján akarunk segíteni? Melyik ügyvédnek lenne abból haszna, ha a kb. 250 nyugdíjat élvező nyugdíjas kartársnak ezt a jövedelmét elvennék, s azt a kincstárnak meghagyva, őket arra kényszerítenék, hogy a gondokkal küzködő ügyvédek számát szaporítsák? A nyugdíjas ügyvédeknek nincs 20%-a, akinek a nyugdíja olyan összegű, hogy annak elvesztése helyett inkább az ügyvédség gyakorlásáról mondana le. A jövőre nézve tényleg szabályozni kellene a fluktuációt a köztisztviselői pályák és az ügyvédség között, még pedig az egyenlő esélyek és lehetőségek mértéke szerint. De elvenni ma valamit is azoktól, akiknek van, l'art pour Tart, csak azért, hogy nekik se legyen jobb, mint nekünk, ez már több mint bün, ez hiba lenne az összügyvédség s közvetve a magunk érdekeivel szemben. Azután meg — last not least —: a szerzett jogok elvén rést ütni oly precedens volna, amelyet könnyen sínylenének meg elsősorban azok, akik propagálják. * Köztisztviselő ügyvédek. Az összeférhetetlenségi törekvések egyik célpontja a köztisztviselő és a közintézményeknél alkalmazott ügyvédek magángyakorlatának megszüntetése. Ez azonban tulajdonképen nem is ügyvédi kérdés. Csak 1930. évi végéről és csak a budapesti kamara területéről vannak pontos statisztikai adataink arról, hogy hány ügyvédnek van állandó alkalmazása. Az adatszolgáltatásban résztvevő 2749 ügyvéd közül 344 ügyvédnek volt akkor állandó alkalmazása, és ezek közül csak 54 ügyvéd volt közalkalmazásban, 290 pedig magánintézményeknél. Ha feltételezzük is azt, hogy az adatszolgáltatásban részt nem vett 400 ügyvéd között nagyobb arányban voltak, akiknek állandó és különösen, akiknek közalkalmazásuk volt, akkor is olyan kis számot kapunk, hogy rögtön látjuk, hogy a kérdésnek anyagi vonatkozásban nagy jelentősége nincsen. Ezek a számok a mai napig alig változtak. Ezzel szemben a budapesti ügyvédi kamara adatai szerint az 1932. évben 185 olyan ügyvéd volt a kamaránál bejegyezve, aki magángyakorlatot egyáltalán nem folytatott. A 185 közül 37 olyan, aki egyáltalán nem folytatott ügyvédi gyakorlatot, míg a többiek azért nem, mert egy munkaadónak kötötték le teljes munkaerejüket: nevezetesen 37-en közalkalmazásban, 111-en pedig magánalkalmazásban állottak, mint ügyvédek. A közalkalmazottak nagy részénél tehát külön rendelkezés nélkül is megvalósult a magángyakorlat kizárása. E kérdés tehát elsősorban közjogi kérdés. Vájjon helyes-e, hogy olyan ügyvédek, akik közhivataloknál és közintézményeknél közhatósági funkciót is végeznek, ugyanakkor magángyakorlatot is folytassanak. Mi úgy hisszük, hogy nem, mert hiszen ez a társadalom mai hiszékenysége mellett könnyen téves követ-