Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám - Perveszteség perbenállás nélkül

438 hunyt apának komoly elhatározássá érett ügyleti akaratán, ne pedig csak üres szóbeszéden, ígérgetésen, bíztatáson nyugodjék. Ezért én az apa halála utáni törvényesítést arra az esetre szorítanám, ha megbízható tárgyi bizonyítéka van ennek az aktív ügyleti elhatározásnak, pl. az elhunyt törvényesítő szándékát végrendeletében, valamely közokiratban, hatósághoz intézett beadványban kifejezte, vagy az eljárás megindítására szolgáló lépéseket megkezdte, okiratokat beszerzett, közjegyzőt, ügyvédet megbízott. Enélkül a bizonyítás igen könnyen a puszta szóbeszéd, mendemonda ingatag talajára tévedhetne, A jelenlegi szöveg azon kitétele, hogy a törvényesítést kérni lehet akkor is, ,,ha az atya a gyermeket egyéb módon (t. i. mint végrendeletben) a magáénak elismerte és kétséget kizáróan kijelentette, hogy őt törvényesíteni kívánja. . .", e tekintetben kevés védelmet ad, mert az ,,egyéb mód"-ba sok minden beleférhet, ha egészen a borközi beszélgetésig (pláne tanúvallomásnál mi sem könnyebb, mint a kijelentésnek ilyetén eredetét elhallgatni és csak a kijelentés tartalmát reprodukálni!); — másfelől nem a kijelentés ,,kétséget kizárósága" a fontos, (a borközi kijelentés is lehet kétséget ki zaro!), hanem annak ügyleti kijelentésszerű mivolta, vagy legalább az ügyleti szándékot eláruló jellege. A tervezgetés, fontolgatás határai közt maradó távolabbi szándékot a jog sehol sem szokta honorálni, még a bűnös tervezgetésnél sem, ahol a büntethetőség tudvalevőleg a „véghezvitel megkezdésével" (kísérlet, Btk. 65. §.) vagy kivételesen az „előkészületi cselekményekkel" kezdődik. Tovább a Btk. sem megy. Hogy valaki pusztán bűntettesi szándékának kijelentése, mellékes hangoztatása alapján elítéltessék, az mai felfogásunk szerint abszurdumnak minősül. Mégis ez az abszurdum valóra válhat a Mt. kifogásolt rendelkezése alapján, mely lehetővé teszi, hogy puszta locsogás-fecsegés alapján lehessen valakinek egy életbevágó kérdésben jognyilatkozatot imputálni, melyre ő semmiféle kezdeményező lépést, semmi előkészületi cselekményt nem tett, — pláne mindezt egy holt emberrel szemben, aki a tanúvallomásokban vagy más bizonyítékokban előfordulható ferdítések, valótlanságok ellen nem védekezhet. Ép a bizonyításnak ez az ellenőrizhetetlensége az, mely parancsolóan megkívánja, hogy a bizonyítás az elhunyttól származó olyan megfogható tényekre (ne puszta szóbeszédre) korlátozódjék, melynek alapján komolyan lehessen venni, hogy az elhunyt nemcsak üres kijelentéseket tett, de szándékának ügyleti megvalósításával is foglalkozott. Az, amit e tekintetben a BGB kíván, megfelel a büntetőjogi befejezett kísérletnek. Én leg-