Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - A mezőgazdasági földbirtokvagyon adósságainak rendezése

24 meg anélkül, hogy a jogbiztonságban mélyebbreható rombolást végezne! A legnépszerűbb gondolat az adósérdekeltség körében a tőke és kamatredukció vagy devalorizáció, amelynek keresztülvitelét különféle többé-kevésbbé tetszetős köntösben propagálnak abból a téves jogi fikcióból kiindulva, hogy a pénz értéke, legalább is belső vásárló értéke emelkedett ami a mezőgazdasági terménycikkek árának az esésében mutatkozik. Mindenki tudja azonban, hogy a mezőgazdasági termények áresése, nem a pénz értékének emelkedésére vezetendő vissza. A pengő értéke nem emelkedik. Éppen ezért a devalorizációnak, mint a valorizáció ellentétes folyamatának az általános jogi feltétele, hiányzik. A hitelező pénzintézetek azon helyes érvelésére, hogy minden tőkeredukciót vagy devalorizációt ők a saját hitelezőikre, betéteikre stb. volnának kénytelenek áthárítani, mert nem saját, hanem idegen tőkével alimentálják a mezőgazdasági hitelt — azt feleli az általános gazdaokoskodás — és éppen ez illusztrálja a legjobban, hogy a mezőgazdasági érdekeltség részéről propagált devalorizációs gondolat milyen hamis vágányokon jár — hogy ám viselje a devalorizáció következményeit a betéttulajdonos vagy a hitelező pénzintézet más hitelezője, mert ha a betét elhelyezésekor földet vagy búzát vásárolt volna, akkor sem kerülhette volna el a veszteséget. Természetesen ilyen okoskodás mellett is ugyanezen a jogcímen kérhetnék a tartozásaik redukálását a kereskedők, a városi ingatlanok tulajdonosai, az értékpapirvásárlók stb., mint ahogy kétségtelen is az, hogy a devalorizációs megoldást az agrár Magyarországon csak általánosan és nem csupán a mezőgazdasági adósok privilegizálásaképen lehetne keresztülvinni, mert közvetve vagy közvetlenül minden jog és kötelezettség kapcsolatban van a mezőgazdasággal és annak terheivel. Már pedig egy ilyen mélyrevágó beavatkozás feltétlen szükségesség és a jogi feltételek hiánya nélkül feltétlenül elkerülendő volna. A konverzió sokszor bevált útján elméletileg a legkívánatosabb eredményekre lehetne jutni. Csábító megállapítása dr. Konkoly Thege Gyulának, hogy az összes mezőgazdasági terheknek hosszúlejáratú törlesztéses kölcsönre konvertálása esetén évente 113 millió pengőre, holdanként 17 pengőre volna szükség az összes annuitás tartozás kiegyenlítésére, tehát kevesebbre, mint amennyi ma a kamat! S e mellett a megoldás mellett a jog integritása is meg volna védve1 Sajnos azonban, egy ilyen kényszerkonverziós megoldásnak az alapfeltételei hiányoznak. Nem hiszem, hogy ezidőszerint adva lehetnének a pénzügyi feltételei, de még ha a financiális alapokat meg lehetne is teremteni,