Polgári jog, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 6. szám - Hatásköri illetékességi észszerűtlenségek

üzletnek, habár más kézben való fennállását elégnek tar­totta volna, ezt igen egyszerűen kifejezhette volna azzal, hogy egyedül a személytelenített üzletről szól, — mint több helyütt teszi is, — nem pedig a „kereskedő adósnak üzle­té" -ről. 3. Kereskedelmi cég megszerzése liquidációban. Az adós egyességi ajánlatát akként is teheti, hogy a quóta fel ajánlása mellett ajánlatot tesz végrehajtás alá vonható va­gyonához tartozó dolgok és jogok értékesítése iránt (liqui­dáció, 850/1931. M. E. sz. r. 1. §.). A jogok értékesítéséhez tartozik a cég, a goodwill. Ennek értékesítése a liquidácíók során gyakoroltatik is minden korlátozás nélkül és termé­szetesen a Ke. R. 31. §-ában körülírt az üzletátvételből eredő felelősséget kizáró hatállyal (1. György E. kényszer­egyességi liquidáció szabályai 43. old. Nem egészen így Meszlény: ,,Az értékesítés és felosztás alapjául az adós­nak csak végrehajtás alá vonható vagyontárgyai szolgál­nak." 223. old.) A cég önmagában nem végrehajtás alá von­ható jog s a cég vagyonának lefoglalásával a cég sem lefog­lalva, sem birtokosa annak használatában semmi irányban korlátozva nincsen. Szoros magyarázat mellett tehát a cég önmagában vagy külön nem képezheti a liquidáció során értékesíthető jogok részét. Mindamellett helyesnek tart­juk a fennálló gyakorlatot, amely nem a R. szoros szóhang­zata, hanem inkább gondolatmenete szerint dönt s eszerint minden jogosítványt, amely vagyoni értékkel bír, liquidál. A kérdés ezentúl problematikussá ott válik, ahol pl. egy részvénytársaság cégének értékesítéséről van szó, ahol részvények elvileg és az esetek gyakori számában különféle ismeretlen kezekben vannak szétszórva. Ily esetben termé­szetesen a cég értékesítéséről csupán a részvények értéke­sítésével kapcsolatban lehet szó. Elméletileg elképzelhető ugyan, hogy valaki a Nagy András r. t. cégét megszerezze, amikor annak ismeretlen részvényesei a világ minden irá­nyában szét vannak szóródva, gyakorlatilag azonban a cég­ben rejlő érték (munkalehetőség, vonzerő, reklám, ismeret­ség stb. stb.) csak annak kamatozhat, aki a részvények fe­lett is disponální tud. 4. Üzemutódlás k. e. eljárás esetén. Tudott dolog, hogy a 9090/1931. M. E. sz. rend. 8. §-a akként rendelkezik, hogy ,,az üzem azonosságát minden esetben az üzem helyére, az üzem berendezésére és vitelére, a termelt vagy forgalomba hozott áruk jellegére, a gazdasági kapcsolatokra (vevőkö­zönség) és az üzem működésének közbeeső esetleges tartó­sabb szünetelésére vonatkozó körülmények gondos mérle­gelésével kell megállapítani. Az üzemazonosságot nem lehet megállapítani árverési vétel vagy csődeljárás, illetőleg kény-

Next

/
Thumbnails
Contents