Polgári jog, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 6. szám - Hatásköri illetékességi észszerűtlenségek

216 védő Egyletet az 1410/1926. M. E. számú rendelet 48. és 56. §-ai értelmében megillető díjat és költséget nem az öszszes követeléseknek, tehát a külön kielégítésre, az előnyös kielégítésre jogosult és a hányadrészes hitelezők követeléseinek kielégítésére rendelkezésre álló egész vagyon alapján, hanem csupán a hányadrészes hitelezők kielégítésére szolgáló tiszta vagyoni fedezet, az úgynevezett szabad vagyon alapulvétele mellett kell megállapítani." A jogegységi határozat ismerteti az ellentétes gyakorlatot folytató törvényszékek álláspontját s úgy látszik, csupán a budapesti kir. törvényszéknek volt az a gyakorlata, hogy a költségmegállapítást illetően nem a szabadvagyont vette számításba, hanem az adós tulajdonát képező teljes vagyont, tekintet nélkül arra, hogy abból mennyi áll a hányadhitelezők kielégítésére rendelkezésül. Ezzel szemben a vidéki törvényszékek, így a pestvidéki, szegedi, soproni, debreceni, pécsi és szekszárdi törvényszékek már korábban is azt a gyakorlatot folytatták, amely a fentebb közölt 50. sz. jogegységi döntvény folytán most már jogforrási hatálylyal vált kötelezővé. A jogegységi döntvény indokolása lényegében azt az álláspontot foglalta el, hogy úgy az adósnak, mint a hitelezőknek a kényszeregyességi eljáráshoz fűződő vagyoni érdekét az egyesség alá eső követelések összege határozza meg, mert a különkielégítésre vagy előnyös kielégítésre jogosult hitelezők jogi helyzetére nincs befolyással az, hogy az egyesség létrejön-e avagy sem? Ehez képest a kényszeregyességi eljáráshoz fűződő vagyoni érdek szempontjából (amely a rendelet szerint irányadó úgy az OHE mint a vagyonfelügyelő díjazásának meghatározásánál) figyelmen kívül kell hagyni azt a vagyont, amely a különkielégítésre és az előnyös kielégítésre jogosult hitelezők javára szolgál és így a kényszeregyesség létrejötténél számba nem. vehető. Mi az indokolást nem tartjuk mindenben meggyőzőnek és sok tekintetben plauzíbilisnak véljük a budapesti kir. törvényszék ellentétes állásfoglalását, amely arra hivatkozik, hogy a Ke. rendelet 56. §-a ás 48. S-a díjmegállapítással nem tesz különbséget a hitelezők jogi minősítése között, nem szorítja a megállapítást csak a quotálís hitelezőkre eső vagyonrészre, hanem csak a hitelezők általános megjelölésével él; valamint meggondolandó az is, hogy az érdekközösségnél fogva sokszor és sok vonatkozásban kiterjed a kényszeregyesség a külön kielégítésre jogosított hitelezők sorsára is: mindamellett be kell látnunk, hogy a mai idők szellemének megfelelő a jogegységi döntvény határozata, amely az eljárást olcsóbbítja és az adós számára