Polgári jog, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 5. szám - Néhány adalék a holtnaknyilvánítás házasságjogi hatályának kérdéséhez
109 141. Kt. 347., 352. §§. — Kárigény a késedelmes vevő ellen. — Az eladó a késedelmes vevővel szemben az árúnak a vevő rovására történt eladása nélkül árkülönbözeti kárt, illetve azzal egy tekintet alá eső vesztett hasznot oly árú tekintetében sem követelhet, mely a kötés teljesítése végett az eladó részéről még csak megszerzendő vagy elkészítendő. K. A polgári jogi határozatok tárába 649. és 850. sz. alatt felvett elvi határozatoknak megfelel a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy a felperes . . . mint a fejben . . . Ámde a hivatkozott 850. sz. határozat értelmében a vevő rovására való eladás nem törvényes előfeltétele az általános magánjog szabályai szerint igényelhető ama tényleges kár megtérítésének, mely annak révén érte, az eladót, hogy az ügyletnek a vevő hibájából meghiúsultával kárbaveszett a vevőnek szállítandó árú megszerzésével vagy előállításával járóan felmerült készkiadása. Ezzel pedig egy tekintet alá esik az az arányos összegű készkiadás is, melyet annak folytán kellett az eladónak viselnie, hogy az ügylet meghiúsulta miatt az ő szállítójával létesült kötése törlését elérje. (1932. febr. 10. _ P. TV. 4368./1930)) 142. Kt. 472. §. — Biztosítási szerződésből eredő követelések átszállása a biztosított jogutódaira. — A biztosítási szerződésben foglalt az a megállapodás, mely szerint az állandó rokkantság és múlékony munkaképtelenség esetén való kárpótlási igény kizárólagos személyes jogosítvány, mely nem száll át a biztosított jogutódaira, nem értelmezhető akként, hogy a biztosított által életében már per útján érvényesített követelésnek a jogutódokra való átszállását is kizártnak kell tekinteni. (K. 1932. febr. 12. — P. VII. 8638/1930.) 143. Tvt. 1. §. — Árúmegvonás. — Az árú forgalomba hozóját a verseny szempontjából rendszerint mi sem korlátozza abban az elhatározásában, hogy kinek ad el árut és kit részesít hitelkedvezményben. — Ehhez képest nyilvánvaló; hogy nem lehet szó az üzleti tisztességbe, vagy a jó erkölcsökbe és ekként a Tvt. 1. §-ának követelményébe ütköző versenycselekményről akkor, amikor az árumegvonás nem általános és nem is olyan árucikket érint, amelyet az érdekelt más forrásból megszerezni nem tudna. (K. 1932. márc. 3. — P. IV. 5837/1930.) 144. Részvénytársasági alapszabályok, mint a szolgálati szerződés kiegészítő részei. Szolgálati jogviszony megszüntetése gazdasági lehetetlenülés miatt. — I. A részvénytársaság alapszabályainak az alkalmazottak jogaira és kötelességeire vonatkozó rendelkezései, kifejezetten megállapodás nélkül is, az alkalmazottak . szolgálati szerződésének a kiegészítő részévé válnak. —- II. A munkaadó az alkalmazott állandó alkalmazása iránt vállalt kötelezettsége dacára is jogosult a szolgálati viszonyt fel-