Polgári jog, 1930 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 4. szám - Megjegyzések az új biztosítási codex tervezetéhez

133 a biztosítási jognak teljes és részletes szabályozását tartalmazza. Ez a tervezet azonban jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy a biztosítási szerződés törvényes szabályozása általa nyerjen kielégítő megoldást. Eészletes bírálat tárgyává tenni a Tervezet minden bírálatra szoruló intézkedését ezen a helyen lehetetlen, itt csak a tervezetnek egy olyan intézkedésére kívánunk rámutatni, amely úgy jogi, mint egyéb szempontból aggályosnak látszik. A Tervezet 7. §-a a következőket tartalmazza: 1. „Amennyiben a törvény mást nem rendel, azok a joghátrányok, amelyeket a törvény vagy szerződés arra oz esetre állapít meg, ha a szerződő fél a biztosító irányában őt terhelő valamely kötelességét nem, vagy nem kellően teljesítené, nem állanak be, ha a szerződő felet vétkesség nem terheli. 2. Ugyanez áll akkor is, ha a kötelesség megszegése nem colt befolyással a biztosítót a szerződés alapján terhelő kötelezettségnek sem előállására, sem annak mérvére, kivéve, ha a kötelesség megszegése csalárdul, vagyis a biztosító megkárosításának szándékával történt." A biztosítási szerződés tömegszerződési jellegénél és a biztosító túlnyomó gazdasági erejénél fogva szükségkép alávetési szerződéssé (Unterwerfungsvertrag, contrat d'adhésioíi) válik és ezért kell, hogy a leendő codex a biztosítottak védelmében mindent megtegyen addig a pontig, míg a felek közötti erődifferencia nivellálódik, de vigyázni kell arra is, hogy az egyik fél túlságos védelme ne fordítsa meg az eredeti helyzetet, melynek megváltoztatása csak a paritás beállásáig oekonomikus. Az idézett rendelkezés ellenkezik az általános jogelvekkel. A vétkesség és vétlenség a magánjog szerint is csak a mulasztás következményeinek mérvére, de nem azok beállására lehetnek befolyással. Eltekintve a különböző culpa fokoktól és az ezek között fennálló elmosódó határvonalaktól, a vétkesség így, ahogy a Tervezet 4. ^-a meghatározza, szándékosságot jelent. Ez pedig oda vezet, hogy csak a biztosító köteles a rendes gondossággal kezelni a szerződést, a szerződő nem, mert a kötelességszegés esetére megállapított joghátrányok vétkesség nélkül nem állanak be, a közönséges gondatlanság pedig még nem vétkesség és mert a vétkességet - - az általános gyakorlat értelmében — mindig az arra hivatkozónak kell bizonyítani, ami pedig az esetek túlnyomó részében lehetetlen. Az általános jogtól való eltérés — lex speciálisról lévén szó — egymaga nem jelentené az intézkedés téves és tarthatatlan voltát, ha arra a szabályozni kívánt jogviszony szempontjából szükség volna és a szabályozás tárgyát képező