Polgári jog, 1929 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1. szám - A szerző nevének feltüntetésére való igény

44 let nem utal, az elvi hasznosítást tehát a kínálkozó alkalom dacára is ítélet ki nem aknázta. De az ítéletnek a konkrét esetre való szoritkozása mellett is megvan a maga nagy erkölcsi jelentősége. B. S. X A szerző nevének feltüntetésére való igény. Az 1921. LIV. t.-cikkbe foglalt szerző jogi törvényünk 23. §-a pénzbüntetést szab arra, aki a szerző nevét akarata ellenére a művön megjelöli, vagy mellőzi. A §. második bekezdése ez esetre a kártérítési igényt is megállapítja. A Kúria P. 1. 1043/1928. számú határozatával a fenti törvényhelyre alapított kártérítési igényt elutasította, mert „a perben nincs adat arra, hogy a felperes bármely alakban is kifejezésre juttatta volna azt a szerződéses akaratát, hogy a művét csak nevének megjelölésével lehessen közzétenni és az a kikötés, hogy a sokszorosító a szerző művét tartalmazó minden egyes reprodukcióra egy darab szerzői ellenőrzési jegyet felragasztani köteles, ilyen akarat kijelentésnek nem tekinthető." Ezt az Ítéletet a szerzői jog szellemével nehezen tartjuk összeegyeztetehetőnek. A szerzők érthető emberi és írói hiúságból rendszerint ragaszkodnak nevük kitételéhez. A törvény ugyan egyképen beszél a szerző nevének akarata ellen való megjelöléséről, vagy mellőzéséről. A két eset között azonban mélyreható különbség van. A szerző nevének megjelölése tényleg csak akkor válik tilossá, ha a szerző a név megjelölésének elhagyását kifejezetten kérte, mert a szerző nevének föl nem tüntetése nem önmagától értetődő és ha a szerző azt akarja, hogy neve ne szerepeljen, rajta áll, hogy ezt a szándékát kifejezetten közölje. Arra azonban a szerzőnek gondolnia nem kell, hogy neki az irányban is kifejezetten kell rendelkeznie, hogy művén neve föltüntettessék. A kiadó eljárása, ha a szerző nevét elhagyja, aligha jóhiszemű, mert hiszen a kiadó is tudja, hogy a szerző nemcsak művét, hanem nevét is szívesen látja nyomdafestékben. Legalább is gondatlan a kiadó eljárása, ha a szerző nevét nem kívánja feltüntetni és ez irányban nem fordul előzetesen a szerzőhöz. A törvény értelmezése szempontjából figyelmet érdemel az a körülmény is, hogy a törvény a szerző akarata ellenére való névmegjelölést, vagy névmellőzést a pénzbüntetés szempontjából szabályozza és csak második bekezdésében beszél a kártérítésről. Annak lehet indokoltsága, hogy a pénzbüntetés, mint szigorúbb szankció csak akkor alkalmaztassék, ha a szerző nevének megjelölése, vagy mellőzése egyenesen a szerző akarata ellenére történt, amikor tehát mindenképen szándékosság fog fenforogni a kiadó terhére. Ha a törvény a rendelkezést a magánjogi kárté-