Polgári jog, 1929 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 6. szám - Dr. Meszlény Artúr: Személyi és családi jog [könyvismertetés]

86 maz az ingatlanra telekkönyvileg- biztosítandó kölcsön kieszközlésére, annyival inkább megdől alperesnek az ügyvédi megbízás hiányával és a felperes eljárásának tiltott voltával összefüggő öszszes kifogása, mert egymagában az, hogy az alperes részéről kezdeményezett megbízás célja kölcsön kieszközlése volt, az ezen cél elérésére a felperes által kifejtett ténykedést nem teszi az ügyvédi hivatással össze nem egyeztethető üzletszerű pénzközvetitői közreműködéssé. (Kúria P. VI. 3503/1927. — 1928. április 17-én.) A 357. Megtévesztés és kamat ügyvédi munkadíj követelésnél. Az alperesek részéről megvásárolt ingatlannak megosztása a fellebbezési bíróság által helyesen felhozottak szerint nem volt sém felesleges, sem nyilvánvalóan céltalan eljárás. Ha pedig ez áll, akkor már ebből folyóan téves az alperesnek az az álláspontba, hogy a felperes a megosztás tanácsolásával az alpereseket megtévesztette, mert a megtévesztésről csak akkor lehetne szó, ha a felperes a munkadijának növelése érdekében olyasmit tanácsolt volna, az alpereseknek, ami nyilvánvalóan felesleges volt. Ez azonban az adott esetben nem forog fenn és igy az alperesek az ő megbízásukból és jóváhagyásukkal végzett munkát díjazni tartoznak. Alaptalan az alpereseknek a kamat kezdőpontját illető támadása is. Téves ugyanis az az álláspontjuk, hogy a kamat, ha nincs kikötve, csak a perindítástól jár. A pénzfizetésre kötelezett adós ugyanis a. késedelem ideje alatt törvényes kamatot köteles fizetni, (Kúria P. VI. 3405/1927. — 1929. április 23-án.) A 357. Ügyvédi megbízás. Az ügyvédi eljárásra vonatkozó megbízás érvényessége írásban kiállított meghatalmazáshoz nincs kötve s már egymaga az a tény, hogy a fél alakszerű meghatalmazás nélkül ugyan, de igénybe veszi az ügyvéd eljárását ügyeinek megfelelő ellátása érdekében, maga után vonja az ügyvédi munkadíj megtérítésére vonatkozó fizetési kötelezettséget. (Kúria P. VI. 6593/1928. — 1929. január 30-án.) A 38. Kártérítés birtokossal szemben. A hivatkozott kir. kúriai Ítéletekben foglalt döntés értelmében az I. r. alperes ama cselekményei, amelyekkel a felperes birtoklását megakadályozta, jogellenesek, nem voltak, amiből következik, hogy jogellenesség hiányában kártérítési kötelezettség megállapítását nem vonják maga után. Az anyagi jogszabálynak megfelelő tehát, a fellebbezési bíróság döntése, amely szerint a felperes kártérítési követelését elutasította és csak a másodsorban érvényesített, — alaptalan gazdagodás címére alapított — igényt állapította meg, és pedig csupán annál az alperesnél, a kinél a gazdagodás fenforgott. (Kúria P. VI. 3630 1928. — 1929. április 18-án.)