Polgári jog, 1929 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - Kérhet-e csődöt a kényszeregyességi adós, a kényszeregyességi eljárás folyamán?

139 tiak vendégei lesznek és a kecskeméti diszgyülés előtt meg­koszorúzzák Katona Józsefnek, a Bánk Bán halhatatlan szer­zőjének (aki ügyvéd és Kecskemét város főügyésze volt) szob­rát; a szobornál Dr. Szabó Imre Budapest székesfőváros tiszti főügyésze mond beszédet. A Vándorgyűlés résztvevői­nek utazását, Szegeden való elszállásolását és ellátását az Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Részvény­társaság (Menetjegyiroda) főirodája (Budapest, V., Vigadó­tér 2.) intézi. Jelentkezni 1929. június 10-ig lehet; az ellátás és elszállásolás dija személyenként szállodai elhelyezéssel 75 pengő, magánlakásban való elhelyezéssel 70 pengő, interná­tusban való elhelyezéssel pedig 65 pengő, amely összegben a teljes szegedi tartózkodás (elszállásolás, étkezés a bankettek­kel együtt) ára, valamint az összes borravalók és adók is benne foglaltatnak. A kecskeméti kirándulás költségei külön 7 pengőt tesznek ki. A Vándorgyűlés tagsági dija ez alkalom­mal is személyenként 10 pengő, hozzátartozók után pedig 5 pengő. Az Országos Ügyvédszövetség ezúton is felkéri azokat a kartársakat, akik tévedésből meghivót nem kaptak és a Vándorgyűlésen részt venni óhajtanak, hogy ezirányu kívá­nalmukat Dr. Stein László ügyvezető pénztárosnál (V., Bá­thory-utca 3.) bejelenteni sziveskedjenek. KÜLFÖLDI SZEMLE A francia Revue des Socieles a társaságoknak egy igen érdekes és igen értékes fajtáját ismerteti. A társaság cime: „So­<;ieté Cooperativ agricol" célja egyesülés a mezőgazdasági termé­keknek termelésére, azoknak ipari feldolgozásán át egészen érté­kesítésükig. A mezőgazdasági árunak a termelőtől a fogyasztóig való eljutása, itt úgyszólván egy kézben egyesül és egységes irá­nyítást kap. Franciaországban ez a fajtája az egyesülésnek igen elterjedt és megvan az a föltétlen előnye, hogy a mezőgazdasági ter­melő érdekeit erősen megóvja, különösen akkor, amikor a közve­títő kereskedelmet ekkép kikapcsolja, amelynek a mezőgazda azál­tal, hogy távol lévén a kereskedelmi .gócpontoktól egyrészt, más­részt már foglalkozásánál fogva is kevésbé mozgékony volta által bizonyos fokig ki van szolgáltatva. Az is kétségtelen, hogy meg­felelő törvényes szabályozás mellett, a káros tőzsdei spekulációnak is gátat emelhet, hogy azonban egy nagymértékben való kiépülése az ilyenfajta társaságoknak, nemzetgazdasági szempontokból elő­nyös volna-e, az igen kérdéses. Az International Law Assotiaiion védjegybizottsága varsói kongresszusán foglalkozva a nemzetközi védjegy kérdésével fölve-

Next

/
Thumbnails
Contents