Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 3. szám - A háború hatása az ellenséges államok hozzátartozóinak egymásközti jogviszonyaira 1. [r.]

50 váltókötelezettel szemben a biztosítékadással elégedjék meg", így nézve az egyetemlegesség alapján a döntés helytelen volna, amely következtetést a Döntvénytár jegyzete nem vonja le. Sőt ezt a következtetést egyenesen el is liáritja — mondván: „Másként dolus esetében, amikor az imént megjelölt elvi álláspont természetesen nem állhat meg,, — és folytatva — „ugy látszik, az elbírált esetben a kifogások érvényesithetésének kizárását célzó dolosus összejátszás volt megállapítható". A határozatban is, a Döntvénytár jegyzetében is, sok a helyes, de mindkettő — főként a határozat — szűkszavú. Egy kissé megpróbáljuk a magunk nézőpontjából az eset továbbfejtését. Kétségtelenül helyes az a megállapítás, hogy a határozat ellentétben van a hitelezőt az egyetemleges adóstársaság esetén megillető szuverén joggal. A határozat a hitelezőnek a mai jogtételböl folyó ezt a szuverén választási jogát korlátolja. Erről a korlátozásról maga a határozat nem szól; végső értelme a határozatnak mégis csak az egyetemlegesség meglazítása, amely eredményhez a határozat — mint uj kezdeményezésnél oly sürün — álokokkal operál. De: ,,Eine gute Jurisprudenz mit schlechten Grundén ist immer noch zehnfach besser, als eine schlechte Jurisprudenz mit guten Grundén" — irta 40 év előtt Kohler. Dogmatikusan a Curia határozata önellentmondó indokokat tartalmaz, amely ellentmondásba nyilván a másodbirói ténymegállapítás szorította bele a Curiát. Átveszi ugyanis a Curia a fellebbezési bíróság ítéletéből helyeslőleg azon következte'ést, hogy „a peresített váltók felperestől lényegileg beváltattak". Ebből a tényállásból önként folynék az a következés, hogy felperes követelése a solituo folytán megszűnt — mégpedig arra való tekintet nélkül, hogy az alperesnek milyen kifogásai lennének akár felperessel, akár pedig a biztosítékot adó céggel szemben. Idáig azonban sem a Tábla, sem a Curia nem ment el; mindkél bíróság a továbbiak során bevallottan csak azt akarta lehetővé tenni, hogy alperes ne üttessék el a biztosítékot nyújtó cég perlése esetén öt ezzel szemben megillető kifogásától. Hogy ezen célhoz eljusson a bíróság, a „beváltás" alapján azt dekretálja, hogy a felperes csupán a biztosítékot adó cég perindítással megbízott felhatalmazottjának volna tekinthető: vagyis ugy bírálja el a dolgot, mintha felperes a biztosítékot adó cég volna. Ehhez azonban nem volt szükség arra a felek által meg nem teremtett, nem létező, hanem csupán bíróilag konstruált tényállásra, hogy biztosítékadás-fizetés, amely konstruált tényállás teljes jogszüntetö következését az ítélet, mint láttuk, le sem vonta. A határozat nem tesz említést arról, hogy a döntés a kifogásolási jog kijátszásszerüsége ellen irányul, de a hallgatás mellett is találó, lesz a Döntvénytár szerkesztőjének az a megjegyzése, amely a határozat nyitját a dolosus összejátszás elleni küzdelemben látja. A mások jogainak kijátszása elleni vető — ez ennek a határozatnak nyíltan ki nem mondott sugalma.