Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 3. szám - A háború hatása az ellenséges államok hozzátartozóinak egymásközti jogviszonyaira 1. [r.]

Az angol álláspontot a High Court of Justice 1915 január 19-i ítélete (Porter v. Freudenberg) szemléltetően adja vissza. Az indokolás szerint: „A kérdés az, vájjon e rendelkezés joghatása hatályon kívül helyezi-e azt a régi szabályt (amely nem az angol jog sajátossága, noha Angliában jobban előtérbe lép, mint másutt), hogy az ellenséges külföldi kereshetőségi joga a háború alatt szünetel. Kiváló jogászok véleményének gondos mérlegelése után a biróság abban a nézetben van, hogy ez a rendelkezés nem jelent ily hatályon kívül helyezést. Elsősorban magának a rendelkezésnek szóhangzása szól ily nézet ellen. Ami meg van tiltva, az egy kijelentés. „Tiltva van kijelenteni." Ez nem alkalmazható oly államra, amelyben, mint Angliában, kijelentésre nincs tér. Az ország fennálló jogánál fogva a háború puszta tényének van ipso facto az a hatása, hogy ellenséges külföldiek kereshetőségi jogát felfüggeszti. Egy kiváló német jogász, Sieveking, abban a nézetben volt, hogy ebből az okból a rendelkezés Angliával szemben hatástalan. Másodszor azt bizonyítja a szóhangzás, hogy a rendelkezést tényleg ugy kell felfogni, mint fegyveres erők katonai parancsnokának kijelentését tiltó szabályt ellenséges terület megszállása alkalmával, amely kijelentésnek célja az lenne, hogy a lakosságot meggátolja saját biróságai igénybevételében polgári jogai megállapítására vagy védelmére. A rendelkezés a szabályok egy oly csoportjába van befoglalva, amelyek a 23. cikket alkotják és amelyek köziül a többiek is mind csak haderőknek és parancsnokaiknak a hadbanállás alatti magatartására vonatkoznak. A fejezet, amelybe a cikk tartozik, „az ellenségnek ártó eszközökről, az ostromzárról és bombázásról" feliratot viseli és a melléklet ama része, amelybe a fejezet tartozik, „az ellenségeskedésekről" általános felirást viseli. Az értelmezés, amely az egész mellékleten uralkodik és annak alkalmazását szabályozza, az 1. cikkben található: „A szerződő hatalmak szárazföldi fegyveres erőiknek oly utasításokat fognak adni, amelyek összhangban állanak a jelen Egyezményhez csatolt Szabályzattal a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól. Ez volt a brit kormánynak az 1911. évben közzétett véleménye." Ezzel szemben már Holland, aki a szőnyegen forgó kérdésben feltétlen tekintély, „The Laws of war on Land" cimü, 1908-ban megjelent müve 5. lapján a hágai értekezlet eredményeinek friss hatása alatt a kérdéses 23. cikkről azt mondja, hogy annak h. pontja, ugy látszik, az államokat oly törvények hozatalára hívja fel, amelyek megszüntessék az ellenséges külföldi képtelenségét a biróság előtt való fellépésre, s fájlalja, hogy az egyezmény összekever oly rendelkezéseket, amelyek a hadban álló seregekre vonatkoznak, olyanokkal, amelyek az egyezményes államokhoz magukhoz vannak intézve. Tény, hogy a hágai egyezménynek a háború jogára vonatkozó részében nincs általános része, amely a szárazföldi és