Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 9-10. szám - A könnyelmű válások megakadályozása

213 kizárt, behozassék az ügyvédi kényszer, illetve adassék meg az ügyvéddel való képviselteiéi lehetősébe. Dr. B. Z. Jogirodalom. A magánjogi birói gyakorlat 1901—1927. Összeállította dr. Szladits Károly vezetésével a Pázmány Péter Tudományegyetem magánjogi szemináriuma. (Grill (Károly kiadása, 1928.) A magánjogi törvénykönyv kodifikációjával magánjogunk egy negyedszázadának rengeteg tudományos és gyakorlati értéket tartalmazó leltárát foglalja magában a cimben emiitett munka. Magánjogunk mind a mai napig legfőbb, számos vonatkozásban kizárólagos kútfeje a szokásjog volt. A szokás jognak a kutföi hierarchiában elfoglalt uralkodó helyzete nemzeti jogunk egyik karakterisztikuma és azon. ha nem is elvi megfontoláson, de sugallatszerü érzésen alapul, hogy a kódexbe szorított jogszabály sohasem lehet a viszonyok kimerítő és kizárólagos elrendezöje, mert mozdulatlan formulákba merevítve örökké mozgó jelenségeket, nem adhat mást, mint sablonokra szabott kereteket, amelyek elmosódó vonalai között könnyen elvész az életviszonyok változó árnyalataihoz simuló igazság. Ez a jogászi világnézet vezetett arra, hogy még ott is, ahol az életviszonyokat irott törvény szabályozza, ennek Bahaséin tulajdonítottunk oly szent és sérhetetlen, minden más jogalkotó tényezőt elhomályosító formai erőt, mint pl. a német és a francia felfogás. Nekünk — csak ugy, mint a régi rómainak és a ma egyedül az angolnak •— a törvény is csak egyik megjelenési alakja a jognak, úgyszólván kezdeményezője és kerete a belőle fakadó szokásjogi gyakorlatnak Ahol pedig nincsen feltétlen erővel ható törvény és ahol a szokásjog egyetlen érzékelhető és megfogható tanúsítója a bírói gyakorlat, ott természetes, hogy néhány magánjogi kodifikáld ónk szabálya is lassankint a jogelmélet anyagává halványodott és eleven életre a bennük foelalt jogtételek, csak ugy, mint a magánjog, sehol sem kodifikált sízabályai, csak abban az alakban kerülnek, amelyet a bírói ítéletek formálásán keresztül a judikatura utján nyernek. Ma tehát a magyar jog a Curia gyakorlatában él. ÉÍ így az a rengeteg határozat, amely könyvünkben összegyüjtvo elénk tárul, nemcsak a jogalkotó gyakorlat fejlődésének tükre, minden rendszeres tanulmánynál elevenebben ható jogtörténeti emlék, hanem maga a ius vigens, az élő magyar magánjog teljes foglalata. Ebben a vonatkozásban azonban nem hallgathatunk el egy kényszerű megállapítást, amely a könyv által elérni szándékolt, cél jelentőségét talán korlátozza, de a szerkesztők által intencionált magasabb gyakorlati érdekek szolgálatában áll. Reá kell mutatnunk nevezetesen arra, hogy a