Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8. szám - Magyary Géza

55 évvel azelőtt apjától örökölt, mert az állatállománynak időnként szükségessé vált kicserélése, illetve felújítása céljából szerzett aj anyaga, valamint a háziállatokban a forgalmi viszonyok alakulásá­tól függetlenül, csupán azok természetszerű fejlődésével előálló értékemelkedés, mint az azok gondozásával és eltartásává] rendsze­rint együttjáró munkának és gazdasági tevékenységnek az ered­ménye, a fennálló törvénykezési gyakorlat szerint a közszerzemény javára esik, s a természetben már meg nem levő állatállomány he­lyett különvagyon cimén azoknak csak a háruláskor volt értéke ítélendő meg. (Curia P. III. 4587/1927 1928 április 25.) Ági érték kiadása. Az ági érték a hagyatéki tar­tozások levonása után maradó tiszta hagyatékból abban az esetben is kiadandó, ha a szerzeménybe befektetve nem volt. Családtag munkája — nem ági érték. Családtag által családtag részére végzett személyes munka dija az örökhagyó vagyonába befektetett ági érték gyanánt nem követelhető. (Curia P. I. 4573/1927. 1928 május 14.) Szavatosság köteles-részért. Jogszabályaink szerint az, aki maga is köteles-részre jogosult, csak a tör­vényes örökrészt meghaladó juttatás értéke erejéig, az öröklése kapcsolaton kivül álló kedvezményezettek pedig az ajándékozások sorrendjében a nekik ajándékozott egész vágyon értéke arányában szavatolnak a köteles-rész kiadásáért. (Curia P. I. 8507/1926. 1928 május 11.) T~~ Kézjeggyel ellátott végrendelet alakszerűsége. Az örökhagyó a végrendeletet kezének megsérülése miatt önkezűleg alá nem Írhatta, hanem csak kézjegyével látta el. A végrendelet alaki kellékeinek megítélésénél tehát az 1876. évi XVI. t.-c. 6. §-át kell alkalmazni. A végrendelet és annak zára­déka nem foglalja magában annak az igazolását, hogy a végrende­let tartalma felolvastatott és hogy az örökhagyó az okiratot kéz­jegyével ellátta. Ezt a hiányt nem pótolja az, hogy a záradék felett az örökhagyó nevénél és kézjegyénél Weiland Károly tanú e sza­vakkal irta alá a maga nevét : „névirója és okmánymagyarázó"3 mert az örökhagyó anyanyelvén szövegezett okirat megmagyarázása nem egyjelentőségü az okirat felolvasásával, a kézjegy igazolását pedig ezek a szavak egyáltalában nem foglalják magukban. Minthogy a végrendelet ezek szerint az 1876::XVI. t.-c. 6. §-ának nem felel meg, a fellebbezési bíróság helyesen mondta ki az örökhagyó végrendeletét érvénytelennek. (Curia P. I. 6472/1926. 1928 március 8.) 1114 A 40 1115 A 40 1116 A 41

Next

/
Thumbnails
Contents