Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8. szám - Magyary Géza

181 előadói dr. Koch E. Fritz (Berlin) és e sorok irója3 voltak, angol, francia, lengyel és magyar részről sok becses gondo­latot tartalmazó felszólalás hangzott el (dr. Faluhelyi Ferenc pécsi egyetemi professzor felszólalása, amelyben az Associa­tion legfőbb munkájául a nemzeti parlamentek teremtő munkára való ösz önzését jelölte meg, élénk tetszést aratott), mire az mént határozatba, hogy az International Law Association állandó bizottságot fog kiküldeni azzal a megbízatással, hogy ez a) azonnal tegye tanulmányozás tárgyává a nemzetközi kartelekre vonatkozó joganyagot (jogelmélet, birój gyakorlat*, törvényhozási és kormányzati intézkedések, felek szerződései), b) állapítsa meg és elemezze a nemzetközi kartelek és más kartelszerü szervezetek működéséből fakadó jogi problémákat és lerjesszen az Internaiional Law Assoctation elé egyezmény­tervezetet ezen problémák egységes megoldására és a jelenleg fennálló és idevonatkozó nemzeti jogok megfelelő módosítására. A záró teljes-ülés egyhangúlag magáévá tette dr. Lug­mayer Józsefnek azt az indítványát, hogy a következő — New­yorkban összehivandónak tervezett — konferencia vegye napi­rendjére a szociális biztosítás nemzetközi szabályozásának kér­désé!. Mindent egybevetve, elmondhatjuk, hogy az International Law Association pompázó külsőségek között megrendezeti var­sói konferenciája méltó maradt harmincnégy elődjéhez és a nemzetközi jogászi szolidaritás és a nemzetközi jogélet evolú­ciójának gondolatát eredményesen szolgálta. Dr. Király Ferenc. Kolosváry Bálint és Kunz Ödön a Pázmány Péter tudo­mányegyetem professzorai. A diákoknak újság, a megilletődött jogászságnak pedig esemény, hogy szeptember elsejétől fogva abból a székből, ahonnan Grosschmied Béni és Nagy Ferenc tanításai hangzottak, ahonnan a ma élő egész -jogásznemzet­ség tudását és jogi gondolkodásának irányát kapta, Kólosvárj Bálint és Kunz Ödön fognak prelegálni. A kitüntetés minden kétségen felül a magyar jogtudomány két előkelő, a legelső sorban helyet foglaló tudósát érte. Kolosváry Bálint működési?! akár magánjogi tankönyvét, akár örökjogi értekezéseit tekint­jük, azt a stílust képviseli irodalmunkban, amelyet a tanítói­nak lehetne nevezni. Az ismereteknek széles alapokon nyugvó', a forrásokból eredő közlése, precíz gondolkodás és hibátlan gondolatközlés. Ma, amikor az irni-olvasni tudást könnyen Vesztik össze az irás és olvasás tudományával s a jog valamely ágának „müvelése" mentség a többi szak tekintetében való tel­jes tudatlanságra: mindazok számára, akik Kolosváry könyvét forgatták, megnyugvás az a tudat, hogy a legfontosabb ágát a magyar jogtudománynak ö fogja a jövő generációdéi' tárni, tudatába, vérébe, egész gondolkodásába beleitatni. ,Meg fogja 3 Dr. Francis de Király: Problems of International CLartel Law. Az International Law Association kiadása, Londn, 1928. \

Next

/
Thumbnails
Contents