Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5-6. szám - A bírói gyakorlat megszervezése

108 A találmányokról szóló 35. & körülírja az ..ü/.emi találmány fogalmát. Eszerint a munkaadó termelési köréhez tartozó találmány a munkaadóé, ha annak megvalósításában a munkaadó gondolatai és utasításai, az üzemi segédeszközök előmunkálatok, tapasztalatok és „egyéb tények közreműködése mellett, bizonyos személyek döntő szerepe meg nem állapítható." A gondolatot világosabban kellene kifejezni. A felmondás fejezetében a 88. §. a határozott időre kötött szolgálati viszony megszüntetéséhez is felmondást kiván meg. Ennek indokoltsága azonban csak nehezen látható be. Kitűnik ez a §'•. utolsó bekezdéséből is, mely szerint a határozott időre kötött szolgálati viszonyt ugy kell felmondani* hogy a felmondási idő és a szerződési idő lejárata egybeessék. Ha pedig a felmondási idő a szerződési időt meghaladja, a szolgálati viszony a felmondási idő lejártáig tart. Aki ezt a redelkezést meg akarja kerülni, egyszerűen levonja a szolgálati idő tartamából a felmondási időt. További súlyos hátránya ennek a szabályozásnak az is, hogy a felmondási időnél rövidebb határozott időre az alkalmazott nem is szerződhetnék. Ez a korlátozás az alkalmazottakat esetleg fontos munkaalkalomtól foszthatja meg. Elméletileg sem helytálló a határozott és határozatlan időre kötött szolgálati szerződés közt fennálló és a köztudatba is átment különböztetés elejtése, mert a dies interpellál pro homine elvébe ütközik: ha a szerződés hatályának ideje lejárt, nem annak megszüntetéséhez, hanem további fenntartásához kell uj akaratnyilvánítás. A rögtöni hatályú felmondás okai közt sorolja fel a tervezet azt is, ha a munkaadó az alkalmazott vagy ennek hozzátartozója ellen „komoly" becsületsértést követ el. Ez a meghatáro-. zás tarthatatlan. Vagy elfogadjuk a becsületsértés büntetőjogi körülírását és akkor elképzelhetetlen a büntetendő cselekmények közti disztingválás, ahogy azt a tervezet megteszi, vagy teljesen elvonatkoztatjuk magunkat a büntetőjogi kategóriáktól és csak azt tartjuk szem előtt, hogy elég sulyos-e a megbánt ás. Ez utóbbi helyesebbnek tűnik. (Nem jelentheti ez azonban, hogy büntetendő cselekmény ne legyen felmondási ok, ellenkezőleg: büntetendő sértésnek eo ipso bontási oknak kell lennie.) Azt hisszük egyébként, hogy a „komoly" jelzőnél mélyebb és találóbb különböztető isméivet kell keresnünk. Helytelen felmondási okként szabályozni azt az esetet, amikor valamilyen, előbbi szolgálati viszonyára nézve releváns körülmény tekintetében az alkalmazott a munkaadót „tudatosan félrevezette". A magánjog szabályai szerint a szerződés ez okból megtévesztés cimén megtámadható. Nincs ok arra, hogy e szemléletmódtól eltérjünk. Egy speciális törvénynek nem szabad a speciális jogviszonyra is helytálló generális szabályokat formailag eltérőleg megfogalmaznia. A 94. §. szabályozza a végkielégítést. Noha első tekintetre súlyosnak látszik az a rendelkezés, hogy már 5 évi szolgálat végkielégítésre adjon igényt, az a munkaadót azért nem terheli meg túlságosan, mert az alkalmazási szerződésben az illetmények megállapításánál módjában van a végkielégítést is kalkulálni s az illetmények összegét arra való tekintettel megállapítani. Szükségesek azonban átmeneti rendelkezések, amelyek megóvják a munkaadót attól, hogy oly illetményeken felül, amelyeket a még csak életbeléptetendő törvényre való tekintet nélkül állapított meg, utólag túlságosan terhes végkielégítések fize-