Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 9. szám - Ügyvédi összeférhetetlenség és bifurkáció

253 nyara eskü alatt meg kell mondania, hogy hol vannak a dolgok, illetve esküvel erősítenie azt, hogy nincsenek birtokában és nem is tudja, hogy hol vannak. A végrehajtást szenvedő — és éppen ez a körülmény az, ami e felfedező eljárásnak külön értéket ad, — felfedező eskü letételére kötelezhető akkor is, ha a pénzköveteles miatt ellene vezetett végrehajtás egészben vagy részben sikertelen marad. Ez az eljárás a gyakorlatban szokásosan igénybe vett és leghatásosabb kényszereszköz, mert a végrehajtást szenvedőnek jegyzéket kell benyújtania azon helyek megjelölésével, ahol a végrehajtás alá vonható egyes vagyontárgyai vannak. Kinnlevőségeit köteles pontosan bejelenteni és adatainak valódiságát és teljességét esküvel erősíteni. Minthogy pedig egyfelől hamis adatszolgáltatás az eskü letétele esetén a csalás büntetendő cselekményének tényállását meríti ki és minthogy másfelől a hitelező a felfedező eljárás anyaga alapján magától az adóstól tudja meg, merre keresse a zálogolás alá vonható vagyont, elmondhatom, hogy ez a végrehajtási jogorvoslati eszköz a gyakorlatban kitűnően bevált. Ha az adós felfedező esküt tett, amiről a bíróságon jegyzéket vezetnek, három éven át más hitelező nem kényszeríthető eskü tételére, hacsak a hitelező nem valószínűsíti ujabb fedezeti alap fenforgását. Az eskütételre való megjelenés letartóztatás igénybevételével kényszeríthető ki. A végrehajtató hitelezőnek ezen eljárásban kérdjezési joga van, aminek a gyakorlatban igen nagy jelentősége van. Ezen eljárás költségeit az adósnak kell viselnift. 3. Egészen sajátszerűek az osztrák törvénynek az értékesítési (árverési) jog korlátozásaira vonatkozó rendelkezései. Nevezetesen az EO. 200. §. 3. bek.-ének rendelkezése értelmében a végrehajtató jogosult ugyan az értékesítési eljárást (árverést) zálogjogának épségben tartása mellett elhalasztani, ennek folytán azonban hat hó eltelte előtt az eljárás folytatását nem szorgalmazhatja. A törvénynek már ezen rendelkezése magában véve is úgyszólván lehetetlenné teszi azt, hogy a végrehajtató a végrehajtást szenvedőnek részfizetést engedélyezzen, noha ezen rendelkezés nélkül ezt a könnyítést adósának szívesen megadná. A másik még helytelenebb rendelkezést az EO. 256. §. 2. bekezdése tartalmazza. Eszerint elévül az ingón szerzett végrehajtási zálogjog, ha a zálogolástól számított egy év alatt az értékesítési eljárás nem folytattatik. Jogában áll ugyan a hitelezőnek a zálogolt dolgokat újból végrehajtás alá vonni, ezt azonban csak az egy évi elévülési határidő eltelte után teheti, mert ugyanazon dologra vonatkozóan ugyanazon követelés erejéig a zálogjog fennállása alatt ujabb zálogjog nem szerezhető. Ez esetben viszont az a veszély fenyegeti a hitelezőt, hogy ugyanazt a rangsort nem kaphatja meg. Abban az esetben pedig ha mind a két szerencsétlen rendelkezés együttesen nyer alkalmazást, a helyzet képe még vigasztalanabb. Tegyük fel u. i., hogy a hitelező, miután az adós részletfizetést teljesített, a zálogolástól számított hét hónap eltelte után zálogjogának épségben tartása mellett beállittatja az értékesítési eljárást, vagyis hali-sztást ad. Az ilyen hitelező a zálogjogát menthetetlenül elveszítette mert hat hónapon belül ujabb értékesítési eljárást (árverést)' a 200 §. 3. bek.-ének tiltó rendelkezése miatt nem kérhet, hat hó eltelte után pedig azért nem, mert az egy évi elévülési határidő a zálogjog megszerzésétől az értékesítési indítvány megtételéig (megfelel az árverés kitüzetésének) eltelt, és igy a z&logjog elévült.