Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 9. szám - Holttányilvánitás, házasság, gyermek

234 anélkül, hogy az holttá lenne nyilvánítva, — teszem asszony a harctéren vagy hadifogságban eltűnt férjét puszta magán levélbeli értesitésre. És legkevésbbé szüntetheti meg a házasságot az, hogy egyik házastárs a másik hollétről már hosszabb ideje nem tud ugyan, de nincs semmi oka azt halottnak hinni. Az élet fóruma előtt persze jogosultnak vallja magát az igy magáramaradt fél is, hogy esetleg mással álljon össze ; együttélések keletkeznek, gyermekek születnek, olykor uj házasságok is köttetnek — utóbbiak jogosan, ha megtörtént a holttányilvánitás ; de ismételten anélkül is, jogellenesen, az anyakönyvvezető tévedése vagy megtévesztése révén. Érdekesen világitja meg néhány friss keletű birói határozat az e téren előálló jogi bonyodalmakat. Liberálisan döntöttek (Curia III. 1973/1926, 1927. I. 19., JH. 272.) abban, hogy ha valamelyik házasfél második házasságot köt első házastársának holttányilvánitása előtt (amikor voltaképp tehát az uj házasság nem lett volna megköthető!), azonban utóbb a holttányilvánitást keresztülviszik és az elhalálozás napjául a második házasságkötés napját megelőző időpontot állapítanak meg : ugy ezután már a második házasság sikerrel meg nem támadható. Jogtechnikailag kifejezve : a holttányilvánitásnak visszaható erőt tulajdonítottak az impedimentum ligaminis elhárítására nézve a megállapított elhalálozási napig. Ugyancsak liberális szellemű a bigámia vádja alóli felmentés, mikor az asszony férjét holtnál, hivén, de annak holttányilvánitása nélkül újra házasságra lépett (Curia büntető III. 4666/1926, 1927. V. 3., JH. 885.). Természetesen a puszta tényleges különválás alatt született gyermek a férj törvényes gyermekének lévén tekintendő, amig nem törvénytelenitették (lásd erről külön szemlénket),: „jogilag ki van zárva" eddigi felfogásunk szerint az, hogy az asszony a gyermek tényleges apját tartásdíjra perelhesse (bpesti tábla III. 2974/1924, 1927. VI. 3., JH. 1071 ; notabene ez esetben nem volt a férj holttányilvánitva, mint az alább idézendőben!) Mégis a gyermektartással már olyan pontra érünk, ahol reális és morális érzékünk elkezd tiltakozni az üres jogfogalmi igazság ellen. A gyermeket valakinek tartania kell, s a férj praktice elérhetetlen ; a jog nem helyezkedhetik a saját eleganciája és konzekvens volta kedvéért arra az álláspontra, hogy hadd nyomorogjon, esetleg hadd pusztuljon el az a „törvényes" gyermek az anyja mellett, — mig ha törvénytelen volna, mégis csak jobban járna, mert tartásra lehetne kötelezni a természetes apát. Olvastunk ujabban német-jogi döntéseket, melyek itt centrálisként a gyermek érdekéből indultak ki s áttörték az eddigi elvi helyzetet. Minálunk is közeledik efelé, legalább egy nuance-szal, az a szépen indokolt határozat (pécsi tábla I. 362/1927, 1927.