Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 8. szám - Az Országos Ügyvédszövetség balatonfüredi vándorgyülése

14 nonnak és a gazdasági depressiós éveknek következményeit. Az ügyvédség anyagi renaissanceát, foglalkozásának különb megbecsülését az ország feltámadása és a gazdasági újjáéledés hozhatják csak meg. De a kari egység, a problémák közös erővel való felkutatása és megoldásuk keresése is jelentős lé­pés az erősödés utján. Azt kell azonban gondolnom, hogy olyan állami rend­szabályok, amelyek a problémát ugy akarnák megoldani, hogy a szabad versenyt kikapcsolják, alkalmasak az ügyvédség szellemi színvonalának leszállítására, a protekcionizmus ki­termelésére, tehát célra nem vezethetnek és nem eszközei sem az ügyvédség erkölcsi és materiális megizmosodásának, sőt attól félek, hogy példájukkal a társadalmi fejlődésre is meg­rontólag hatnának. Dr. Glücksthal Samu az országgyűlés felsőházának tagja, ügyvéd: Az ügyvéd a társadalom gépezetének a rugója. Tanul mányai, a szónoki hivatásra irányuló iskolázottsága, a köz­ügyek szeretete és a szervezési munka iránti különös érzéke arra képesitik, hogy a politikában és a társadalmi élet majd minden vonatkozásában vezető szerepe legyen. A törvényhozási teremben, a törvényhatóságok közgyűlé­sein és az egyesületi életben mindenütt az ügyvédé a vezér­szerep. Erősen lüktető politikai életben és élénken virágzó gazdasági irányzat közepette van magas fejlődési fokon az ügyvédség. Ma erős dekadenciában van, hűségesen követve a gaz­dasági élet visszafejlődését. Aki ennek a helyzetnek az orvoslását a numerus clau­susban találja, nem ismeri a kérdés természetrajzát. Helyes gazdasági politikát kell űzni, hogy megteljék tartalommal az ügyvéd hivatása. Az ügyvédek számát hozzá nyirbálni a gaz­dasági visszafejlődéshez annyit jelent, mint megnyugodni ab­ban, hogy a rossz gazdasági helyzet nem fog és nem tud meg­javulni.

Next

/
Thumbnails
Contents