Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 8. szám - Az Országos Ügyvédszövetség balatonfüredi vándorgyülése

4 Dr. Bolhányi Kálmán az OMKE ügyvezető igazgatója: Az ügyvédség mai súlyos helyzete a legszorosobb kapcso­latban van az általános gazdasági és főleg a kereskedelmi vál­sággal. Ennek a válságnak fokozatos leküzdésével együtt javul a jogásztársadalom helyzete is, s akkor, amikor majd a kény­szeregyezségek és a csődök és a kis behajtási perek helyett a megnövekedelt kereskedelmi forgalommal együttjáró jogászi tevékenység léphet, nem kell az ügyvédség helyzetének meg­javítása végett olyan kényszereszközökről gondolkodni, ami­lyen például az ügyvédi numerus clausus. Szerintem tehát nem az ügyvédség külön gazdasági vál­ságának az orvosszereit kell keresni, hanem ezen társadalmi osztály anyagi helyzetének a megjavításáról is ugyanazon esz­közökkel kell gondoskodni, mint akár a kereskedelem, akár az ipar krízisénél. Növelni kell tehát a munkaalkalmat, fokozni a forgalmat, emelni a fogyasztóképességet, mert gazdaságilag megerősödő országban a szabad verseny mellett is meg kell találnia az ügyvédségnek a maga mind jobb megélhetését. Belatini Belatiny Arthur a. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a magyar or­szággyűlés felsőházának tagja: Az a hatalmas pénzügyi és gazdasági válság, mely a sze­rencsétlen kimenetelű háború, majd a forradalmi idők örök­ségeképpen az elmúlt évtized történetén végig vonulva, ennek legfontosabb motívumát adta, a gazdasági élet szorosabb körén tul az egész állami és társadalmi élet alakulására rányomta bélyegét és megbontotta a nemzeti élet egységes tényezői között az annakelötte magától értetődő összhangot és együttműködést. Nyilvánvalóvá vált ezzel az a szerves kapcsolat, mely a gazda­sági élet mint alap és az állami és társadalmi élet között fennáll, mely utóbbiak helyzete amazéval elvalászthatatlanul összefügg. Ha az ügyvédkérdés problémáját tárgyilagosan akarjuk vizsgálni, ugyancsak ebből a vezérszempontból kell kiindulni. Kétségtelen, hogy a gazdasági élet válsága az, amelyre az ügy­védség mai helyzete visszavezethető. A termelés rendjének az a felbontása, mely a háború és az azt követő események hatása-

Next

/
Thumbnails
Contents