Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 8. szám - Az Országos Ügyvédszövetség balatonfüredi vándorgyülése

2 napvilágot látni: mi lesz velünk, s mi lesz azokkal, akik utá­nunk jönnek? S amikor mi ezzel az aggódó kérdéssel lelkünkben fog­lalkozunk túlnyomóan oly problémákkal, amelyek elsősorban a jogkereső közönséget, a jogszolgáltatás megjavítását és töké­letesítését érdeklik, háttérbe szorítva ismét saját bajainkat és kívánságainkat, sőt megkérdeztetvén, túlnyomó többséggel el­hárítottuk magunktól a segítségnek egyik kézenfekvő módját, újból és újból fölmerül bennünk a kérdés: hogyan gondolko­zik mirólunk a nemzet? megtalálják-e benne gondjaink azt -i visszhangot, amelyre jogot formálhatni vélünk? elismeri-e, méltányolja-e azt a meggyőződésünket, hogy az ügyvédség létkérdése nemcsak a magyar középosztály egy értékes és hazafiságáról sokszoros tüzpróbát tett rétegének a létkértlése, hanem létkérdése ennek az egész középosztálynak, sőt a jog­nak és az alkotmánynak is? Ha igen: bátran és bizalommal nézhetünk a jövőbe, mert mögöttünk áll a közvélemény, a nem­zet akarata és oltalmazó, támogató ereje. Ha nem: laseiate ogni speranza! A jelen füzet, amelyben közéletünk legkimagaslóbb alak­jainak az ügyvédség jövőjére vonatkozó nyilatkozatait állít­juk egybe és adjuk közre, ezt a megnyugvást, ezt a bizodal­mat óhajtja megadni karunk minden tagjának: nem állunk el­hagyatva, megértetlenül, barátok és jóakarók nélkül; ellenke­Z(öleg, a társadalom minden rétegében, a közélet minden ki­emelkedő pontján osztatlan és mélyen átérzett szimpátia nyil­vánul meg karunk hősies küzdelme, nélkülözni tudása, türelme és önfeláldoz5 közszelleme iránt. Egyhangú a vélemény, hogy az ügyvédséget meg kell menteni, meg kell tartani az anyagi és erkölcsi függetlenségnek azon a fokán, amelynek birtokában a múltban oly sokszor a közszabadságok és az alkotmányos­ság védőbástyájának bizonyult és mindig a jogszolgáltatás megbízható és a bíróságokkal egyenrangú tényezőjének. Az eszközökben, amelyek a célhoz vezetnek, lehetnek eltérések és különvélemények; de amikor a nemzet legkiválóbb férfiainak ennyire egy a célkitűzése: nem kételkedhetünk abban, hogy a megoldás olyan lesz, amely az ügyvédségre és vele együtt az országra az adott helyzetben a legáldásosabb, létét ós jövőjét a leghathatósabban biztosító. Az itt következő nyilatkozatok — mind oly férfiak aja­káról, akikhez mint közéletünk prominenseihez, nemzedékünk vezéreihez vagyunk szokva feltekinteni — legyenek kincses zálogai a boldogabb jövőnek!

Next

/
Thumbnails
Contents