Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 1-2. szám - A szolgálati szabályzat és az 1910/1920. M. E. sz. rendelet viszonya

23 összegét és a felmondás idejét is megegyezés szerint állapithatják meg, utóbbit mégis az 1910/1920. M. E. sz. rend. 23. § korlátozó intézkedéseinek figyelembe vétele mellett. Ebből az általános elvből következik, hogy nincs semmi akadá^a annak, hogy a munkaadó az alkalmazottat oly juttatásban részesítse, melyet a rendelet nem ir elő, igy nevezetesen részére arra az esetre is kötelezzen végkielégítési, ha annak feltételei a rendelet értelmében még nem következnének be. így tehát lényegében alperes által felperes részére a szolgálati szabályzat 43. §-ában kötelezett végkielégítés érvényes kikötésnek tekintendő. A bíróság mégis ugy találja, hogy felperes alperessel szemben végkielégítési igényt nem érvényesíthet. A rendelet 23. §-ából következik, hogy az ezzel az alkalmazott szempontjából hátrányos megállapodások érvényteleneknek tekm tendők. Kétségtelen, hogy felperest 2 évnél hosszabb szolgálata, folytán, figyelemmé] könyvelői és pénztárnoki munkakörére, a hív. rendelet értelmében feltétlenül 6 havi felmondás illeti meg és igy a szolgálati szabályzat 41. §-ának a felmondási igény nagysága tekintetében való kikötései, mint felperesre a rendelet intézkedéseivel szemben hátrányosak, jelen esetben alkalmazást nem nyerhetnek, de ez maga után vonja azt, hogy a szolgálati szabályzatnak a szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó intézkedései sem nyerhetnek ennek folytán alkalmazást. Jogszabály, hogy egységesen létrejött jogügylet csak egységesen állhat meg, egységesen bírálható el és csak egységesen hatálytalanítható, egyes kiszakított rendelkezések az érvénybentaríás mellett önállóan meg nem támadhatók. Ebből következik, hogy a szolgálat' viszony megszűntére vonatkozó intézkedések, ha, mint jelen esetben, egyik azok közül a felmondási idő nagysága, érvénytelen, mind hatálytalannak tekintendők. A hív. rendelet 23. §-a azt célozta, hogy az alkalmazott a »szolgálati viszony feltételei tekintetében megállapított törvényes feltételeknél szerződési megállapodás esetén rosszabb helyzetbe ne kerülhessen, igy felperest illetőleg a fentiek alapján a szolgálati viszony megszűnésével, vagy a szolgálati szabályzat intézkedései összes kihatásukban, vagy pedig a rendelet intézkedései szintén összes kihatásukban vehetők csupán figyelembe, a kettő közül azonban feltétlenül az, amely az alkalmazott tekintetében előnyösebb. Ebből következik, hogy felperes vagy 6 havi felmondási igényét érvényesítheti, vagy pedig 3 havi felmondási igényét és a szolgálati szabályzatban megállapított összegszerűségében a végkielégítési igényt. A két kiegyenlítési módnál a bíróság azért minősítette a 6 havi felmondási igényt felperesre nézve előnyösebbnek, mert a szolgálati szabályzatban kötelezett végkielégítési igényét felperes jogosan csak az ott megállapított összeg szerű feltételek mellett jogosított igényelni. Ha meg is áll az oly értelmű birói gyakorlat, mely szerint a mai gazdasági viszonyok mellett a munkaadó re széről megjelölt törzsfizetés az alkalmazott igényei kielégi tésénél figyelembe nem jöhet, hanem az alkalmazott igényei a munkaadó által neki utoljára ténylegesen folyósított össz javadalmazás alapulvételével egyenlitendők ki, ez azonban tisztán a törvényből, illetve rendeletből folyó felmondási és végkie'égitési igényeknél állhat meg. Minden olyan juttatás tekintetében, amelyre a munkaadó sem a törvénynél, sem a rendeletnél fogva kötelezve nincs, a juttatás feltételeinek és